Sárospataki Füzetek 13. (2009)
2009 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Sawyer Frank: Kálvin transzformációs nézete. Some Aspect of John Calvin's Trnsformational views
Sawyer Frank cselekvő és fáradhatatlan feladatra utal, a „szív” szó pedig Kálvinnál és a kálvinistáknál a mindennapi élet teljességére. Ez a lényege Pál apostol mondanivalójának, amikor a Róm 12,1-2-ben arról beszél, hogy legyünk „élő áldozatok”. Teljes szívvel Istent szolgálni olyan, mint a napfény, amely eloszlatja valamelyest korlátáink és bűnösségünk sötét árnyait. Azt mondtam azonban, hogy „valamelyest”, mivel a „realista Kálvinról” olykor megfeledkeznek az „utópista kálvinisták”. Kuyper többnyire fényárban úszott, de még a kálvinisták is kezdettől fogva kifogásolták saját történelmi koruk olykor végletekig leegyszerűsített és diadalittas hozzáállását, amely teljesen eltér az említett biblikus realizmustól. Még a kálvinisták is elismerik, hogy a diadalittas kálvinistákkal elviselhetetlen az együttélés, mivel nem mindig tolerálják azokat, akikkel nem értenek egyet. Ez volt egyik „hatalmas és tragikus hibájuk, jóllehet olyan hiba, mely aligha kizárólagosan rájuk jellemző”.37 3. Isten Igéje teonóm Amikor azt mondjuk, hogy Kálvin Isten Igéjéről alkotott felfogása teonóm, ezen azt értjük, hogy az emberi életet és kultúrát úgy szemlélte, mint amit valóban „Isten színe előtt” kell élni. Ez a szándéka azon az elgondoláson nyugszik, hogy Isten képmására teremtettünk. Ennek sajátos szükségszerű következménye az, hogy az élet az isteni törvénynek van alávetve. Az élet teonóm és nem autonóm. Ez utóbbi azt jelentené, hogy mi (Isten nélkül) adunk értelmet az életnek, és mi alkotjuk meg a törvényt (nomosz). Az ilyen autonómiát tartotta számos befolyásos gondolkodó a szekularizált gondolkodás vagy „exkluzív” humanizmus lényegének. Teokrácia Mielőtt szemügyre vennénk Kálvin „teonóm” megközelítését, a „teokráciáról” kell néhány szót ejtenünk. A teokráciát - szó szerint istenuralom - általában úgy határozzák meg, mint ami az egyházi vezetők és vallási intézmények - mint például az egyház vagy az iszlám államvezetés - uralmát jelenti. Az ószövetségi Izráelt gyakran nevezik teokratikusnak. A keresztyén világon belül is egyértelműen megtaláljuk az erre való törekvést. A keresztyén társadalom eszméjében az egyháznak olykor uralkodó, sőt erősen uralkodó szerepe volt. A nehézség ott merül fel, amikor elkezdünk azon gondolkodni, hogy a papok, próféták és királyok szerepének összefonódása és elkülönülése különböző mértékben valósult meg. Különbség volt annak mértékében is, mennyire működött együtt egyház és állam. Kálvin Génijében például Kálvinnak befolyásos pozíciója volt az egyházban és a társadalomban, ugyanakkor nem volt tagja a városkormányzásnak. Biéler hangsúlyozza azt, hogy helytelen lenne Kálvin Génijét teokráciának nevezni.38 Kálvin szerette volna jobban szétválasztani az egyházat és az államot, hogy az egyház maga állíthasson vezetőket (véneket). A klérus vezetéseként definiált teokrácia tehát nem fedte a valóságot. A klérus és a vallás befolyása azonban gyakran vált uralkodóvá a legtöbb társadalomban a modern szekularizáció beköszöntéig. Különbség van 37 Ibid., 22. 38 Biéler, op.cit., 110-116. 46 Siims|)iilaki Fiizclck
