Sárospataki Füzetek 13. (2009)

2009 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Paul Wells: A kisebbségi lét kihívásai. Challenges of Being a Minority

A kisebbségi lét kihívásai

Ennek a kisebbségnek a magatartásait jellemezték olykor optimista reformmal és haladó társadalmi cselekvéssel, amelyben a protestantizmus együttműködött azokkal, akiknek pusztán humanitárius célkitűzéseik voltak. Amikor így tett, protestáns identitása kitűnt. Máskor és újabban a protestantizmus az integráció és együttműködés vágyát nyilvánította ki más keresztyénekkel, különösen a római katolikus többséggel. Ebben az esetben hajlamos volt elveszíteni sajátos protestáns identitását és társadalmi időszerűségét.

Úgy tűnik, hogy ezek az ellentétes alapállások az önfenntartás szükségéből fakadtak. Mint sebezhetőségének tudatában lévő kisebbség olyan utakat keresett, amelyekkel megőrizheti magát az értékeit fenyegető veszélyektől. Éppen ezért nem lehetséges a francia protestantizmuson belül kialakult, a társadalmi kontextushoz való viszonyulásokat a megszokott lineáris módon leírni. Inkább két ellentétes pólus közötti ingadozás jellemzi: az igazságosságért, társadalmi megújulásért és erős identitásért folytatott harc, szemben a keresztyén többségbe való integráció vágyával és az identitásvesztés veszélyével.

Különböző időszakokban a franciaországi protestáns kisebbség jövőjét hol optimistán, hol pesszimistán látták. A történelmi fejlődés felől megközelítve azt mondhatjuk, hogy a protestánsok jelentősen hozzájárultak az egyház és állam szétválasztásához 1905-ben, ami hasznukra vált az elismerést és szabadságot illetően. Ugyanakkor a 20. század folyamán a társadalmi értékek általában utolérték a lelkiismereti szabadság és a gondolati szabadság értékeit, ami a század végére identitásválsághoz vezetett. A protestantizmus nehéznek találta sajátos karakterének megőrzését, vagy hogy következetes és újító választ adjon egy globálisan szekularizálódott társadalomnak. Az ökumenikus kérdés csábító témának tűnt, de veszélyes folyamatnak bizonyult egy vallási kisebbség számára egy teljes mértékben szekularizált társadalomban.

Vallási kisebbségként egy túlnyomóan római katolikus társadalomban a protestantizmus attól szenvedett, hogy deviáns vallásként kezelték. A vallás és a katolikus rokon értelmű szavaknak számítottak kezdetben Franciaországban; a protestantizmust pedig az „állítólag megújult vallásnak” (la religion prétenchiment réformée) címkézték. Később, a vallások ismeretének bővülésével, a keresztyén és a katolikus jelzők váltak rokon értelművé. A protestantizmus annak kettősségétől szenvedett, hogy egyfelől része a keresztyénség- nek, másfelől nem ismeri el a római egyház, a keresztyénség hivatalos képviselője. A protestantizmust gyakran szektás jelenségnek tekintették.

Hasonló kettősség jelentkezett a szekularizmus kialakulásakor Franciaországban. A protestantizmus támogatta az egyház és állam szétválasztását, és fontos szerepet játszott annak a növekedésében, amit a franciák Iciicitének neveznek, támogatva ezzel az állam szabadságát és autonómiáját. Ezt a francia szót lehetetlen mással fordítani, mint a „szekularizáció” szóval. Ugyanakkor az utóbbinál specifikusabb, és csak a közintézmények szekularizálására, azok vallásilag semlegessé tételére vonatkozik. A szekularizáció hordozhat ennél tágabb jelentést, és vonatkozhat a kultúra egészére.;*8 Franciaországban a

:*8 Vö.: Jean Baubérot, Le Protestantisme doit-il mourir? (Paris: Seuil, 1988), II. függelék.

Siírospiiliiki Főzelék 23