Sárospataki Füzetek 13. (2009)
2009 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Füsti-Molnár Szilveszter: Folt és ránc nélküli egyház. Church without Spot or Wrinkle
Folt és ránc nélküli egyház kusan keresték a mártíromság lehetőségét arra, hogy létrehozzák így a tiszták egyházát, mint az egyetlen igaz és hiteles keresztyén egyházat. A donatizmus ugyanis a körülmények változásának figyelembevételével képes volt olyan ekkléziológiai karaktert kialakítani, amely számos ponton sokkal inkább illeszkedett az északnyugat-afrikai egyházi tradícióba (Tertullianus és Cyprianus), mint az Augustinusé, amely főként a tengeren túlról importált és Róma szempontjait is szem előtt tartó megközelítés volt. A keresztyénüldözést követő egyházi konszolidációban a donatizmus megtalálta saját hangját, amely Északnyugat-Afrika lakosságának többsége számára a keresztyén egyház hangját jelentette. Ez különösen figyelemre méltó azoknak a változásoknak az összefüggésében, amely a katolikus egyház államvallássá válását jelentette, és aminek során a donatista egyházi mozgalom nem egyszer radikális ellenpólust jelentett. így a donatista mozgalom nem csupán belső egyházi, teológiai kérdésekben, hanem az ideológiák államegyház versus állam és egyház viszonyának metszéspontjába is került. Annak megítélése, hogy a donatista egyház mennyiben tekinthető heretikus nézeteket valló szektának, mint szakadár egyházi mozgalom, különösen is fenntartásokkal kezelendő. Egyfelől nem vagyunk birtokában azoknak a pontos ismerteknek, amelyek alapján körvonalazható lehetne, hogy a 4. és 5. században milyen jellemzők alapján is értékelhetünk egy mozgalmat szektaként. Másfelől, a donatizmus saját történelme is jól bizonyítja, hogy ez a vád hivatalos deklarációban csak a 4x1. karthágói konferencián került elő. Ekkor a mozgalom már több mint 100 éves volt. A döntés sokkal inkább politikainak tekintendő, amelyben a meggyengült római állam érdekei döntő befolyással bírtak. A donatista tényezők röviden az alábbi pontok szerint mélyíthetők el: 1) A donatista szeparáció élénken figyelmeztet a keresztyénségnek arra a szociális és politikai körülményeire, amelyek Északnyugat-Afrika lakossága számára komoly kihívást jelentettek, és sokszor a keresztyén értékrend devalválódásának veszélyét hordozták. Ebben helyzetben a donatizmus működő alternatívát jelentett a többség számára. 2) A donatista egyházszakadás alapvetően egyházfegyelmi kérdésekben különbözött a katolikus egyháztól, és teológiai sajátságaiban jól összeegyeztethető volt a korábbi észak- afrikai keresztyén tradícióval. Negatívuma maga a szakadás ténye volt, amelyben cyprianusi tradíció kiváltképpen is csorbát szenvedett. 3) A donatista teológiában központi jelentőséget kap a mártíromság kérdése, amely az egyház lényegének olyan szerves része, amelytől semmilyen körülmények között sem tekinthet el. Ennek alapján a szakadás olyan megoldást kínált, amely során a tiszták és a bűnösök megkülönböztetése lehetségessé vált. 4) A donatizmus szoros párhuzamba állítja önértelmezését Izrael kiválasztottságával, amely során a donatisták Isten igéje és elsősorban a törvény védelmezőiként határozták meg magukat. Mindez identitásuk olyan pozitív koncepcióját jelentette, amely számottevő sajátosságként volt jelen egész történelmük során. 5) A donatizmus jól alkalmazkodott a mindenkori kontextushoz, amelyben a legtöbb esetben sikeresen applikálta akár radikálisabb nézeteit is, 119
