Sárospataki Füzetek 12. (2008)
2008 / 1. szám - MEGEMLÉKEZÉS - Szabó Lajos: Veszélyben a WC! Krónika a XX-ik századból, Pannóniából
Veszélyben a WC! az volt rávésve: Itt nyugszik egy férfi, aki soha nem ijedt meg emberi arctól! De ez nem emberi arctól, hanem a halál száz arcától sem ijedt meg. Mikor a nagy kolera volt és mint a nyulak az agár elől, úgy menekültek az úrfélék a Nagy Dög elől a halálos faluból, ez itt maradt és rendíthetetlenül temetgetett. A fél falut eltemette, s mint a kapitány a süllyedő hajón, ő volt az utolsó halott. Itt csapott rá a halál ebben az épületben. De az arca gránit volt akkor is. És az ötödik! Aki olyan ohmpuszi magábazárkózottságban élt itt hívei és barmai közt (melyeknek ellése kánoni óra volt számára), hogy szemét se rebbentette a külvilágból hozzá intézett levelekre. Egyedülálló alakja volt az antiadminisztrációnak. A levelek, melyek érkeztek, ide akasztódtak a WC falán lévő szögre, s onnan érkezési sorrendben nem olvasási célokra használta őket. Ennek köszönheti az épület, hogy egyszer püspöki vendéget is fogadhatott falai közé. Mert a püspök (szigorú egyházatya), nem kapván választ a paptól 2 levelére, nagy haraggal, személyesen szállott ki az egyházközségbe. A pap igen nagy örömmel, boldog szívességgel fogadta a ritka vendéget.- Minek köszönhetem ezt a ritka kitüntetést, püspök atyám?! A püspök szava füstölt a haragtól:- Még kérdezed? Hát a leveleim?- Miféle levelek? — kérdezte ámulva a pap.- Mifélék? No várj csak, majd mindjárt számolunk, csak előbb a WC-be megyek még. Bemegy a WC-be a püspök. Esik tekintete az irattárt helyettesítő szögre, s ott látja roppant ámulattal mind a két levelét. At szúrva, de fel- bontatlanul. Hát ilyen egyháztörténeti paritásoknak is szolgált az öreg épület. És az ötödik, tizedik, ki tudja hányadik pap! A régi gazdák. Oh mennyire mások voltak, mint ezek a mostaniak az utolsó félszázadban. Egyszóval: ahol minden változó: ember, állat, matéria, még Kossuth Lajos emléke is, annál jobban meg kellett volna becsülni a változás nélküli régi dolgot. De bizony nem becsülik: ilyen az ember! Annyira nem, hogy mikor az épületet új gazdája, egy városból idekerült pap (városa idegen megszállás alá kerülvén, őt kirúgták onnan) meglátta, s visszaemlékezett a városi modern WC-re, fitymálva mondta: - Micsoda ócska rondaság ez! Látszik, hogy falun vagyunk! De az épület nem vette ezt rossz néven, hiszen nem értette. Alit az új gazda szolgálatára is, aki lassan hozzászokott. Sőt eljött az idő, mikor az új pap bizonyos fajta megbecsüléssel, sőt enyhe büszkeséggel kezdett viseltetni a WC iránt. Egyszer ugyanis a faluba vetődött egy érdekes öregúr, egv nyugalomba vonult dzsungelkutató. Fantasztikus múlt állott mögötte. Közel három évtizedig cirkált őserdőkben, Ázsiában, Afrikában és a Szigeteken. Werne elszürkült mellette, mikor kalandjairól beszélni kezdett, May Károly ásító unalmú olvasmánya degradálódott az ő élményei mellett. A vén dzsungelbajnok öreg korára (hogy meg legyen a mindennapi kenyere), demokratikus népnevelővé lett 91
