Sárospataki Füzetek 12. (2008)

2008 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Szalay László Pál: Magány kontra közösség

Syalay László Pál

kerítésükhöz ragaszkodókban az első kérdések, kinek lesz haszna ebből. Vajon kinek a portáját, egzisztenciáját, népszerűségét fogja szolgálni, ha mi így együtt elindulunk? Hozzászoktunk, hogy a hatalom pozíciójából mondják meg, mit is tegyünk. Most lehetőség lenne megfogalmazni, mi hogyan is képzeljük a változást. Bizalmatlan tekintetünk a másik veséit vizsgálja, vajon ő mit gondol rólam, a véleményemről, erről az egészről. Maradjunk a kerítésnél, ami mögül kedvem szerint mosolyoghatok, vág)' akár vicsoríthatok is.

„Szabadítsd meg az embert közösségi beágyazottságából és az, amit nyersz, nem szabadság és jogok sora lesz, hanem elviselhetetlen elhagyatottság, a démoni félelmeknek és szenvedélyeknek kiszolgáltatottság.” If>

Magadra maradtál, még mindig úgy érzed, hogy „elszigetelt, bőr- szatyorban élő egó vagy.”17 Mindent megtettél azért, hogy Isten és az emberek elkerüljenek. Ehhez hozzájárult, hogy feleselni jól megtanultál: „Talán őrzője vagyok az én testvéremnek?” A felelősség legyen csak mások asztala, neked elég a saját bajoddal megbirkózni: „íme elűztél ma erről a földről, el kell rejtőznöm színed elől, bujdosó és kóborló leszek a földön, és meggyilkolhat bárki, aki rám talál.”

A magára maradt, kitaszított ember keresi a helyét, ahol elfogadják stigmáival együtt. A szabadság egyre komolyabb terhet jelent a számára. Egy ilyen helyzetbe jutott személy mivel találja szembe magát, ha bekukkant egy klubba, egyesületbe vagy gyülekezetbe?1 Olyan érzése támad, hogy az adott közeg nem tudja azt a védettséget, harmóniát és tartást sugározni, mint a régebbi korokban. A társadalomban fellépő betegségekre a közösségeknek ugyan lenne elméleti gyógymódja, de a döntéshozó gazdasági és politikai csoportokban nincs jelentős befolyása. „A jelenlegi válság ama tényben rejlik, hogy még mindig elvárják a rokonsági, vallási vagy helyi jellegű kicsi hagyományos társulásoktól, hogy kommunikálják az emberek felé a társadalom fő erkölcsi céljait és pszichikai jutalmazását.. .azonban ők már nincsenek funkcionálisan releváns pozícióban.”'8

Ezt még az is tetézi, hogy azok a hagyományos üzenetközvetítésre fenntartott pozíciók, mint a szószék, családlátogatás, ifjúsági munka hatáskörei beszűkültek. Nem az egyházi jelenlét csökkenése, a személyes kapcsolatok elvesztése, vagy az érdektelenség okán, hanem részben a média számára elfogadhatatlan dogmatizmusunk és a szülői visszaigazolás hiánya miatt. Ha az egyház veszi a bátorságot, hogy1 a kor kérdéseit Sinai magaslatokba emelje, és evangéliumi válaszokat adjon rá, akkor rögtön diszkriminációval és kirekesztéssel vádolják. Bármilyen szépen is mondjuk, hogy Isten a bűnös embert szereti, csak annak bűnét gyűlöli. A meny- * 18

1(1 i.m. 26.

•' Watts, Alan: A könyv, 17.

18 Nisbet, Robert: A közösség keresése, PoLÍSz, 2003. augusztus — szeptember, 72. megjelenés, 28.

74