Sárospataki Füzetek 12. (2008)
2008 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Dr. Frank Sawyer: Teológiai-etikai kérdések az első kőtábla parancsolataiban
Frank Sawyer („a szentek szentje”) sem tartalmazta Isten képét. A szövetség ládája volt ott, két arany kerub takarta be szárnyaival (2Mózes 25:18kk), nem volt azonban Istenről se szobor, se faragás, se kép. A következőket sorolhatjuk fel okokként, miért nem készíthetett Izráel képet Istenről: • Egy ilyen kép soha nem tudná igazán és teljesen kiábrázolni Istent • A képet összekevernék Istennel • Az emberek megpróbálnák a képen keresztül kézben tartani Istent • A képek eltávolítanak a lelki istentisztelettől és mágiához, varázsláshoz vezetnek • A képek elvesznek Isten transzcendens voltából • Isten velünk van, úgy amint O létezik, nem pedig ahogyan mi Öt kiábrázoljuk • Mi magunk az Isten képmására teremtettünk • Isten legteljesebb képe Krisztusban található Az Isten rossz kiábrázolásai eltávolítják az embert Isten önkinyilatkoztatásától és hamis vallási ösvényekre vezetnek. Ezért kíséri ezt a parancsolatot egy olyan ítélet, mely azoknak az utódait sújtja nemzedékeken keresztül, akik nem maradnak hűségesek Istenhez. A bálványimádás és a hamis vallásosság hatással van gyermekeinkre és unokáinkra: egyeden rossz irányba megtett lépés még messzebb vezethet, ha követésre talál. Vallásos művészet: igaz és hamis képek Meg kell különböztetnünk Istennek azokat a kiábrázolásait, amelyeket istentiszteleti és mágikus célokra készítettek, valamint a vallásos témájú művészeti alkotásokat. Van különbség. Természetesen nem könv- nyű meghúzni a határt. A templomokban található dekoratív képek vajon csak művészeti alkotások, vagi' befolyásolják istentiszteletünk tartalmát is? Ebben a kérdésben sok protestáns eltávolodott a római egyház gyakorlatától. Talán túl messzire megyünk, ha kijelentjük, hogy nincs helye a vallásos művészetnek és a bibliai történetek illusztrálásának. Elfelejtjük azonban, hogy a művészet pusztán illusztráció, melynek nem szabad uralnia istentiszteletünket. Nehéz kérdés Jézus arcképeinek a kérdése. Talán jobb, ha több ilyen kép van, mintha csak egy, mert így könnyebb emlékezetben tartani, hogy ezek emberi megfogalmazások és nem istentiszteleti célt szolgálnak. A Jézusról készült festményekkel és videofilmekkel az a baj, hogy könnyen rabul ejthetik értelmünket és hozzátehetnek ahhoz, amit hinnünk kellene, vagy' elvehetnek belőle. Ez azonban ugyanígy' igaz a vallásos költészetre, sőt az igehirdetésre is: ezek is akadályozhatnak abban, hogy' meghalljuk Isten tiszta Igéjét. 54