Sárospataki Füzetek 12. (2008)

2008 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Dr. Frank Sawyer: Teológiai-etikai kérdések az első kőtábla parancsolataiban

Teológiai-etikai kérdések az első kötabla parancsolataiban

Melyik isten?

Az első parancsolat valóban az első, azaz, a főparancsolat. Ne legyenek más isteneid! Ez az egész életre és ezért az összes többi parancsolatra is kihatással van. Azt mondja, bogy az etikáról alkotott felfogásunknak isteni megalapozása van. Nagyon nem mindegy, hogy melyik Istent imádjuk. Etikánk mint praxis vitae állandóan alakul szánnazásunktól, családunktól, kultúránktól, környezetünktől és sok egyéb dologtól függően. Keresztyénként etoszunkat az Isten tiszteletére való egybegyülekezésünk is formálja és reformálja. Az egyház mint ecclesia, a hitnek a kegyelem jele alatt egybegyűjtött gyülekezete arra tanít bennünket, hogy győzzük le gazdag és szegény, férfi és nő, kétkezi munkás és értelmiségi közötti, a faji és egyéb olyan társadalmi különbözőségeket, melyek szétrombolják a közösséget. Krisztusban leomlottak a falak. (Efezus 2. fej.) A törvény többé nem tipor el, a kegyelem határoz meg. Az ecclesia egybegyűjtött közösségében megtanuljuk Istent és nem magunkat imádni. Istent dicsőítjük, és benne leljük örökké örömünket — ahogyan azt a Biblia és a hitvallások, Augustinus, Kálvin, Barth, Bonhoeffer és még sokan mások is mondták. Megtanuljuk félretenni a hamis isteneket.

Ez azonban küzdelemmel jár. Olyan korban élünk, melyet a széttöredezettség, a szórakozás és az állandóan növekvő pluralitásból adódóan az egység elveszítése jellemez. Uj falak épülnek, új ideológiák és istenek születnek. A keresztyén közösségben megtanulunk elgondolkozni a kezdeten és a végen, a teremtésen és a megváltáson, az emberiét értelmén. Megtanuljuk elhagyni a divat, a kényelem, a fogyasztói mentalitás, a félelem, az erőszak, az önérdek hamis isteneit, és mindazt, ami megszokott, elfogadott egy összetört és bűnös világban.

Istenben szabadságot találunk. Ez a szabadság nem arról szól, hogy saját céljainkat valósítjuk meg egy demokratikus, jóléti és gyönyöröket kereső társadalomban. Ezek mind másodlagosak felsőbb elhívásunkhoz képest. Ezek a másodlagos dolgok megkötözhetnek. Isten imádá- sunknak szabadító megtapasztalásnak kell lennie: Isten valóban Isten, az Örökkévaló, Aki kihív bennünket a világ szolgaságából. Isten transzcendens, ezért az Ö megismerése azt jelenti, hogy tudjuk: a valóság több, mint amiről a napi hírek szólnak, több, mint a mindennapi terveink és programjaink. Az ecclesia-ban arra kapunk elhívást, hogy Istent imádjuk és egymást segítsük. Bűnbánatra, alázatra, hitre, szeretetre és reménységre hívattunk el.1 Szolgálatra hívattunk el.

1 Lásd Philip Kenneson, ‘Gathering: Worship, Imagination, and Formation’, 5.fej. in: Hauerwas and Wells, Christian Ethics (Blackwell Companion Series: Oxford, 2004).

45