Sárospataki Füzetek 12. (2008)

2008 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Dr. Frank Sawyer: Teológiai-etikai kérdések az első kőtábla parancsolataiban

Frank Sawyer

Az első parancsolat mint iránytű

Bármilyen kultúrában vagy civilizációban éljenek is, az emberek szeretik, ha előzékenyen és igazságosan bánnak velük. Az emberek a világ minden táján jobban szeretik a kedves szavakat a gyűlölködő szavaknál. Az ártatlan megölése rossznak számít bármelyik társadalomban. A kulturális különbözőségek ellenére az emberek az egész világon tudatában vannak annak, mi jó és mi rossz. C. S. Lewis Keresztény vágok! című könyvének első részében arra mutat rá, hogy az erkölcsi törvény objektívabb számunkra, mint ahogy azt olykor gondolnánk. Ha létezik egy adott (iste- nileg kijelentett) etosz, akkor fontos, hogy ismerjük a forrást, a Törvényadót. Meg kell találnunk a megfelelő értékeket és etikai döntéseket. Hogyan hat ki az első parancsolat a többire? Isteni alapvetést ad számukra. Elmondja nekünk, hogy az etikai jóság nem pusztán szubjektív döntés kérdése. Az erkölcsnek van egy objektív oldala is, egy Isten által meghatározott törvény-rendje. Ha etikai értelemben megbotlunk, annak mindig megvannak a maga rossz következményei. Az elbotlások mások hántásához, összetört kapcsolatokhoz és rossz lelkiismerethez vezetnek.

Pál apostol azt mondja, hogy vannak emberek, akiknek „a hasuk az istenük” (Filippi 3:19). Majd így folytatja: az ilyenek a „földi dolgokkal törődnek”. Tudjuk, hogy lehet jól és rosszul összpontosítani a földi dolgokra. A jó út az, ami az első parancsolathoz tartja magát. A rossz út az, amikor abszolutizáljuk a földi dolgokkal való törődést és a Genezis 3-nak az útját választjuk: a jó és gonosz tudásának keresését Isten nélkül. Az első parancsolat jelentősége abban áll, hogy segít megkülönböztetni, mi időleges és mi örök, mi az utolsó és mi csak az utolsó előtti. Bonhoeffer ezt a témát fejti ki etika előadásaiban. Azt is mondja, hogy hibázunk akkor, ha „Krisztust a világ nélkül, vagy a világot Krisztus nélkül keressük.”2 Ezen azt érti, hogy életünkben egyszerre állunk kapcsolatban Istennel és a világgal. A világban azonban szükségünk van Isten életünkre vonatkozó parancsára, ebben a világban élt életünk pedig szükséges színhely, ahol eljátszhatjuk szerepünket.

Nem elég azt mondani, hogy hiszünk valamilyen ismeretlen Istenben (ApCsel 17). Tudnunk kell, hogy Isten mit jelentett ki magáról, a világról és rólunk. Az egész Biblia arról szól, hogyan cselekszik Isten mint Teremtő és mint Megváltó. Nem mindig könnyű Istenben bízni és Neki engedelmeskedni. Időről időre felfedezzük, hogy „senki sem szolgálhat két úrnak” — ahogyan jézus mondta. (Máté 6:24) A Heidelbergi Káté azt mondja, hogy a jó cselekvése „igaz hitből, Isten törvénye szerint, az O dicsőségére” kell hogy történjék. Ami igazán jó, az nem „a mi vélekedésünkön vagy emberek rendelésein” alapul (91. kérdés-felelet) Ismernünk kell Isten akaratát. Többféle szempontból is emlékeznünk kell arra, hogy az első parancsolat valóban az első, és a többi parancsolatot ennek az

2 Dietrich Bonhoeffer, Ethics (London: SCM, 1985), 169.

46