Sárospataki Füzetek 12. (2008)
2008 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Dienes Dénes: A hazai iskolázás helyzetének kritikája az 1669-es pataki zsinat tükrében
Dienes Dénes hagyományos tanulmányi szerkezetet éppúgy, mint a külső állapotokat.^ Szenczi orációja ugyan nem vethető össze az erdélyi szellemóriás vonatkozó műveivel, hiszen azokkal ellentétben megmaradt a figyelemfelkeltés határai között, programot, részletekbe menő cselekvési tervet nem kívánt adni. Azt a következtetést viszont szerény munkája megengedi, hogy a 17. század utolsó harmadának elején Apáczai óta, tehát a század közepéhez képest, még nem változtak meg a dolgok lényegesen a hazai iskolaügy terén. 23 23 Pukánszky Béla - Németh András: Neveléstörténet. Budapest, 1997. (A tudományok első magyar összegzője: Apáczai Csere János.)