Sárospataki Füzetek 12. (2008)
2008 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Rácsok Gabriella: Isten csendje Ingmar Bergman Úrvacsora című filmjében
Rácsok Gabriella nagyközelik: nincsenek érzelmek. A felvevőgép messziről figyel, a magas kameraállásból felvett képkockák Tomas magányosságát, ürességét fejezik ki. Emberi hang nem hallatszik, csak a folyó szüntelen dübörgése. Fülsüketítő a csend, amely minden más egyéb hangot elnyom: Marta hiába próbál mondani valamit Tomasnak.68 * - Az üresség primer, felszíni ábrázolása ez. Tomas és Marta következő dialógusa továbbmélyíti a csendet, ürességet. Tomas miatt állnak meg az iskolában: gyógyszerre van szüksége. Marta szeretne fölötte gyámkodni, amit Tomas durván visszautasít: „Belefáradtam ebbe az egészbe, mindenbe, ami veled kapcsolatos.” Gyűlöli őt mindenért, ami, mindenért, amit csinál, mindenért, amije van. Amikor Marta rákérdez, hogy miért nem mondta ezt neki korábban, Tomas a neveltetésére hivatkozik (egy külső tekintélyre). A kettejük közötti dialógus alatt Tomas nem néz Martára, csak akkor, amikor elhunyt feleségéről beszél neki. Amikor közli Martával, mennyire taszítja az, ahogyan Marta utánozni próbálja feleségét, Marta leleplezi önámítását: „Nem is ismertem.” Tomas vereséget szenvedett: „Legjobb, ha megyek.” Marta kimondja az erkölcsi ítéletet: „Alig látlak szemüveg nélkül. Homályosak a körvonalaid. Az arcod csak egy fehér folt. Nem is vagy egészen valóságos.” Mintha T. S. Eliot üres embere jelenne meg előttünk: Formátlan alak, árnyék színtelen, Megbénult erő, gesztus mozdulatlan. Tomasnak azonban mankóra van szüksége: elveszítette feleségét, elveszítette istenét, most nem tudna még egy veszteséget elhordozni.70 71 72 73 Megkéri Martát, kísérje el a délutáni istentiszteletre. Bergman formátlan, színtelen, megbénult, mozdulatlan embere meglátogatja Perssonnét, ahol egy újabb gépies és értelmetlen rituálét mutathat be. A jelenetet a „teljes istennélküliség légköre”?1 jellemzi. Tomasban semmi jele sincs az együttérzésnek, képtelen Karint vigasztalni, szavai üresek, felajánlja, hogy imádkozzanak együtt, de Karín elutasítja. A következő jelenetben az üresség sorsszerűvé szélesedik: predestiná- ciós jelleget kap. A szomszéd faluba vezető úton sorompót kapnak. Amíg várakoznak, Tomas elkezd beszélni gyerekkoráról, de olyan, mintha nem közvetlenül Martához beszélne. A dialógus ismét monológgá szűkül. Elmondja Martanak, hogy azért lett belőle lelkész, mert a szülei ragaszkodtak hozzá. Része ez még a visszhang-isten kiűzésének.?2 Hangját végül elnyomja az érkező vonat: képtelen Martavai kommunikálni, feléje fordulni. Amikor megérkeznek és kiszállnak az autóból, kifejező nagyközelit kapunk róluk. Tomas a háttérben, mint egy kisgyermek, Marta az előtérben, az erősebb, akire lehet támaszkodni.73 68 Cohen i.m. 189. 69 T. S. Eliot: ,Az üresek”, részlet, Vas István fordítása. 70 Cohen i.m. 190. 71 Sjöman i.m. 40. 72 Ketcham i.m. 172k. 73 Steene „Images and Words”, 32. 34
