Sárospataki Füzetek 12. (2008)

2008 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Rácsok Gabriella: Isten csendje Ingmar Bergman Úrvacsora című filmjében

Isten csendje Ingmar Bergman Úrvacsora című filmjében

Tomas elismeri, hogy az az isten, akiben bízik, pusztán visszhangja saját meggyőződéseinek és kívánságainak, vagyis az ember istent a saját képmására teremti, így az nem több, mint projekció. A Tomas által megalkotott istennek oltalmazónak kellene lennie (mint amilyen anyja és felesége volt). Meg kellene őt óvnia a szorongásaitól, az élet borzalmas dolgaitól. Tomas ehelyett istent mint pusztító erőt tapasztalta meg.6-» Az isten, akit megismert, nem a világosság, hanem a sötétség istene. Tomas elutasítja a gonosz problematikájára választ adó metafizikai érveket: nincs számára teodícea, a gonosz valóságát nem lehet összeegyeztetni egy tökéletes (mindenható, mindentudó, mindenütt jelenvaló) és szerető Istennel.64 * 66 67 Isten csak egy „pók-isten, egy szörny” lehet, akit nem lehet szeretni, akinek nem lehet megbocsátani, tehát nem lehet benne hinni.

3.3. Üresség

Tomas leszámolt a metafizika istenével: nem érvelhetünk többé Isten létezése mellett a logikával vagy Isten teremtésben megnyilvánuló cselekvésének tradicionális szimbólumaival - mindez abszurd.66 Most már szabadnak érzi magát, de ebben a pillanatban még csak azt tudja megfogalmazni, hogy mitől szabad:6?

TOMAS: Tételezzük föl, hogy nincs Isten. Mit változtat ez a tényeken? Érthetőbbé válik az élet. Micsoda megkönnyebbülés! A halál nem lesz más, mint az élet kialvása. Az ember kegyetlensége, magányossága, félelme, minden érthetőbbé válik, átlátszó lesz. A megmagyarázhatatlan szenvedésre nem kell magyarázat. Nincs teremtő. Nincs fenntartó. Nincs gondolat.

Jonas nem válaszol, távozik, csak a csend marad. A felvevőgép Tomas arcát mutatja, hirtelen fény ömlik be a mögötte lévő ablakon keresztül. Teljes csend van, a kamera egyre közelebbről mutatja Tomas arcát: „Én Istenem, miért hagytál el engem?” Szembefordul a fénnyel, egy pillanatig megáll benne, majd visszamegy a templomba. Egy pillanatra az oltárt látjuk, elmegy mellette. A templomablakon keresztül ugyanaz az erős fény ömlik be, mint a sekrestyébe. Tomas a földre esik, egy kisebb köhögésroham után felemeli fejét, arcát beborítja a napfény. A nézőben felidéződnek az istentisztelet végén elmondott áldás szavai: „Világosítsa meg az Úr az ő orcáját terajtad, és könyörüljön rajtad; fordítsa az Úr az ő szent orcáját tereád és adjon néked békességet!” „Szabad vagyok. Végre szabad.” — mondja Tomas. Még erősebb köhögésroham azonban a földre kényszeríti - az üresség, a hiány megtapasztalásának kezdete. Tomas szabad attól az istentől, aki a szenvedő Krisztust térde között tartja, de ekkor még nincs semmi és senki, aki átvehetné ennek az istennek a helyét.

Egy hosszabb jelenet következik emberi szavak nélkül, amikor Tomas igyekszik segédkezni Jonas holtteste körül. Ebben a jelenetben nincsenek

64 Steene: .Archetypal Patterns”, 73.

66 Györffy i.m. 144; Ketcham i.m. 166.

66 Ketcham i.m. 153.

67 Ketcham i.m. 167.

33