Sárospataki Füzetek 12. (2008)

2008 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Dr. Tonhaizer Tibor: Luther után - Marx előtt. Egyházak a történelem és az ideológiák sodrásában

Tonbai^er Tibor

város lakossága mintegy megtízszereződött és etnikai szempontból nézve is egyre tarkább képet mutatott. Mind nagyobb befolyást szerzett a város gazdasági-kulturális életében a helyi zsidóság, melynek térnyerését a hatalom rendeletekkel próbálta akadályozni. A porosz uralkodó 1750-ben rendeletben szabályozta az országban élő zsidók letelepedési és működési feltételeit. Annak érdekében, hogy a hatalomnak ne kelljen idővel a részükről túlzottan nagy népszaporulattal számolnia, a rendelet családonként csak egy fiúnak biztosított letelepedési lehetőséget. Másfelől a zsidók nem kezdhettek olyan jellegű gazdasági tevékenységbe, amely esetleg csorbította az állami monopóliumokat, illetőleg sértette a keresztény lakosság érdekeit. Hitüket mindazonáltal szabadon gyakorolhatták, s ha más nem, legalább ebben a tekintetben megmutatkoztak a kormányzás részéről a felvilágosult gondolkodás szellemiségének csírái.

Frigyes ugyanakkor nem sokba nézte a teológiát, sőt a keresztény vág)' a zsidó vallás alaptéziseivel sem igazán tudott azonosulni. A vallási ellentéteket nemes egyszerűséggel fanatizmusnak bélyegezte, s noha nyíltan nem lépett fel az egyházak működése ellen, azért közvetett módon mégis csak akadályozta működésüket. Ráadásul a 18. század második felében már a katolikus egyházon belül is igen komoly problémák mutatkoztak a német egyház és a római kúria közötti érdekellentétek folytán. Míg Róma a nunciatúrái által érthető módon nagyobb befolyást kívánt gyakorolni a német területek felett, addig a német érsekek ez ellen hevesen tiltakoztak és próbáltak ellenlépéseket tenni. Megbízottaik éppen Frigyes halálának évében szerveztek egy titkos megbeszélést Bad Emsben, ahol mintegy 22 cikkelyben fogalmazták meg a német birodalmi egyház reformprogramját, valamint a nunciatúrák elleni tiltakozásukat, ám igen csekély eredménnyel. VI. Pius pápa ugyanis 1789-ben egy igen részletes tanulmányban vetette el az ún. episzkopalista törekvéseket.10

Persze arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy nem csak Róma püspöke kívánt komolyabb befolyásra szert tenni érsekségei felett, de ugyanilyen tendenciák indultak el a század vége felé a világi fennhatóság alatt álló német államok uralkodói részéről, mint ahogyan azt már a porosz Frigyes uralkodása is jól példázta. Nem alakult másként a helyzet az osztrák fennhatóság alatt álló területeken sem. Tulajdonképpen már a buzgó katolikus Mária Terézia (1740-1780) kísérletet tett egyfajta felvüá- gosult szellemű korlátlan államegyházi rendszer kiépítésére11, de tény,

10 Szántó i.m. 279. A pápai joghatósági hatalom korlátozására és a püspöki jogkör növelésére törekvő irányzatot nevezzük így.

11 Kezdetben az egyház jogait korlátozó rendeletéihez próbálta megnyerni Róma hozzájárulását, de később ezzel már nem kísérletezett. A pápa tehetetlenül szemlélte, hogy a császárnő radikálisan szabályozta az egyház vagyonszerzési képességét, meghatározta a szerzetesek létszámát, csökkentette a körmenetek és búcsújárások számát, gyakorolta a királyi tetszvényjogot, valamint ellenőrzése alá vonta a közoktatást és a papképzést.

14