Sárospataki Füzetek 12. (2008)

2008 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Dr. Tonhaizer Tibor: Luther után - Marx előtt. Egyházak a történelem és az ideológiák sodrásában

Luther után Marx előtt

ember abból hasznosnak lát... E folyamat fontos képviselője volt Gotthold Ephraim Eessing.”8 *

Ugyanakkor jelentős változások álltak be mind a klasszika filológia, mind pedig a történetírás területén, s talán érdemes megemlítenünk, hogy az esztétika tudományos rendszerének sarokpontjai is ebben az időszakban nyertek megalapozást. Ez az új eszmerendszer már nem tudott mit kezdeni az egyházak világtól elforduló szemléletével, így évtizedről évtizedre haladva mind szélesebbre nyílt az olló a liberális polgári és a konzervatív egyházi világnézet között. Tömegek fordultak el az egyházaktól, s ez a folyamat, nem csak visszafordíthatatlannak, de egyenesen megállíthatatlannak látszott.

Szomorú tényként kell számba vennünk, hogy az ókori gyökerekkel — lásd epikureusok — rendelkező deista gondolkodás úgyszólván reneszánszát élte, mely nem tagadta ugyan a világteremtő Isten létezését, de azt már igen, hogy ez az Isten a világegyetem fenntartásában is részt venne. No persze nincs okunk meglepődni ezen annak tudatában, miszerint a felvilágosodás korában ismét az antik műveltség, s benne egy kicsit valahol a hellén vallásosság dekadens érzelemvilága vált eszményképpé.

Ráadásul az ún. felvilágosult uralkodók, ha nem is a Kanti eszmék szélsőségeinek adaptálásával, de egy bizonyos mértékig mindenképpen feladatuknak, ha úgy tetszik küldetésüknek tekintették a felvilágosodás eszmeiségének népszerűsítését egyházi és világi síkon egyaránt. Erre pedig kiváltképpen alkalmas lehetőséget biztosított az oktatásügy, illetve az oktatáspolitika ilyen mederbe való terelése. Ne legyenek azonban illúzióink ezen uralkodók jobbító szándékaival kapcsolatban. Barta János professzor szerint: „A felvilágosult uralkodók javító szándékát valóban nem vonhatjuk kétségbe. Végső céljukat azonban aligha azonosíthatjuk a filozófusokéval. Nincs njoma annak, hogy fel akarták volna számolni a körülöttük kialakult feudális rendszert, vagy meg akarták volna szüntetni a kiváltságokat. Amit tettek, az éppen államuk valamint az adott társadalmi rend megerősítését szolgálta, még ha eszközeik, politikájuk részletei emlékeztettek is a felvilágosult filozófusok elméletére.”,J

így értelemszemen nem volt ez másként a germán államokban sem. II. (Nagy) Frigyes (1740-1786) személyében a felvilágosodás meg- győződéses híve lépett Poroszország trónjára, aki egy bizonyos szintig mindent megtett azért, hogy az új eszme minél szélesebb társadalmi körökben találjon elfogadásra. Francia tudósokat hívott a berlini akadémiára, sőt magával Voltaire-rel is kapcsolatban állott.

Berlin ily módon, mint a porosz állam fővárosa a modern szellemi áramlatok regionális bölcsőjévé vált, és szellemi nyitottságának köszönhetően népessége ugrásszerűen megnövekedett. Egy évszázad leforgásán belül a

s Jós Colijn: Egyháztörténelem, Sárospatak 1996. 334.

’ Barta János: „Napkirályok” tündöklése — Európa a 16-18. században Csokonai, Debrecen, 1996. 177-178.

13