Sárospataki Füzetek 12. (2008)
2008 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Dr. Tonhaizer Tibor: Luther után - Marx előtt. Egyházak a történelem és az ideológiák sodrásában
Tonhaiper Tibor hasonlítani a németországi változásokat. , flint Angliában és Franciaországban, Németországban is különleges, a német sajátosságoknak és a történelmi helyzetnek megfelelő alakot öltött a felvilágosodás. Egészében, mindenekelőtt a valláshoz va^ viszonyában sokkal kevésbé volt radikális, mint a francia. Ez természetesen összefügg az akkori németországi helyzettel, ahol ismeretes módon a 18. század felvilágosodása nem vezetett a francia forradalomhoz hasonló általános felforduláshofj —fogalmazza meg Störig.7 A harmincéves háborút követő békekötés szentesítette Németország széttagoltságát, s ez szorosan kihatott a kultúrára, valamint a szellemi élet egészére. A német művelődés évtizedeken át tetszhalott állapotában vesztegelt. Gottfried Wilhelm Leibniz (1646-1716), Christian Thomasius (1655-1727) és Christian Wolff (1679-1754) munkássága némi világosságot képezett a korábban egyre sötétebbnek tűnő alagút végén, de a filozófia színterén a döntő áttörést Immanuel Kant (1724-1804) fellépése jelentette. Kant bölcseleté, mely több szempontból nézve is túlmutat már a felvilágosodás szellemiségén lényegében betetőzte a Leibniz által megkezdett folyamatot, vagyis Németország területén is végleg szétválasztotta egymástól a teológiát és a filozófiát. Műveiben több-kevesebb sikerrel próbálta összebékíteni egymással az angol empirizmust és a francia racionalizmust, hol az egyik, hol pedig a másik mellett sorakoztatva élveket. Végül a kategorikus imperatívusz morálfilozófiái alaptézisének bevezetésével lerakta az újkori etika alapjait, a „puszta ész” magasztalásával pedig nyíltan „hadat üzent” a hagyományos — mind a katolikus, mind a protestáns — vallásosságnak. Őszintén megvallva e „hadüzenet” megfogalmazásának — ismerve az akkori egyházi viszonyokat - volt is némi indokoltsága, eltekintve attól a szomorú ténytől, hogy biblikus szemszögből nézve Kant jócskán túlzásokba esett, amennyiben elvetette az istentisztelet és az ima szerepét a hívő ember életében. A német felvilágosodás a XVIII. század közepére teljesedett ki, amikor is a bölcselet művelése már nem csupán néhány nagy gondolkodó szellemi erőfitogtatása volt, hanem a filozófia kilépett a nyilvánosság elé, és a művelt polgárság mind szélesebb tömegei csatlakoztak valamely irányzatához. Különösképpen tudott hatni az irodalmon keresztül, hiszen ne felejtkezzünk el arról, hogy például Lessing az irodalom és a teológiai bölcselet új korszakát nyitotta meg ekkoriban. „A német felvilágosodás programjában az ember nevelése volt az egyik legfontosabb pont. A protestantizmusban kialakult a gyakorlati kereszfyénség gondolata, mellyel védelmükbe akarták venni a keresztyén hitet. A dogmatika helyett az etika vált fontossá. Azt mondták, hogy csak olyan tanításokat kellene felvenni a dogmatikába, amelyek pozitív értelműek és az emberek jobbítását, vigasztalását szolgálják. A kiindulópont ezért nem az Isten kijelentése volt, hanem az, amit az 7 Hans Joachim Störig: A filozófia világtörténete Helikon, Bp. 1997. 304. 12
