Sárospataki Füzetek 12. (2008)

2008 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Dr. Tonhaizer Tibor: Luther után - Marx előtt. Egyházak a történelem és az ideológiák sodrásában

Luti ihr után Marx élő it

jogok illessék meg, mint az evangélikusokat az augsburgi vallásbéke megkötése után. A harmincéves háborút lezáró westfáliai békében (1648), mely végső soron valamilyen szinten egyaránt rendezte a felekezeti ellentéteket, a területi viszonyokat és a birodalmi alkotmánnyal kapcsolatos kérdéseket, sor került erre. Ez persze nem azt jelend, hogy az ortodoxia hatásai elkerülték volna a református egyházat, mely a békekötést követő megnyugvás állapotában némileg közelíteni kezdett a lutheránus ortodoxiához.1 * 3 Csodálkozhatunk-e azon, hogy a pieűzmus néven ismert puritán kegyességi irányzat ily módon mindkét egyházban gyökeret tudott verni magának. Jonathan Hill megfogalmazása szerint: „Apietizmus egész Németországban népszerűvé vált, majd Európa többi protestáns területére is átterjedt. M pietista örömhír a bűnbánat, a személyes megtérés és az áj életre ébredés kérdéseit járta körül, miközben kevesebb jelentőséget tulajdonított a csak a hit általi megváltás lutheránus eszméjének. Komoly hatással volt rá a korábbi, puritán irányzat, de hiányzott belőle a puritanizmusra jellemző szigorú hitértelmezés.”4

A pietizmus kibontakozásával ugyanakkor szinte egy időben — kezdetben a szigetország területén- szárnyait kezdte bontogatni egy az öreg kontinens addigi szellemi arculatát markáns módon megváltoztató új irányzat, melynek neve ismerősen cseng a fülünkbe: felvilágosodás.5 6 Nagyon helyesen írja a katolikus Szántó Konrád, hogy a westfáliai béke megkötésének időszaka mindenképpen fordulópontot jelent, s valamilyen újnak tetsző szellemi irányzat előretörésének nyitányát képezi az európai gondolkodás történetében: „A westfáliai béke előtti, de főleg az utána következő időkben ay európai szellem új válsága kezdett kialakulni és új, hatalmas szellemi útkeresés indult el”('

Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy Németországban ez a szellemi útkeresés nem kezdődött el és nem is zajlott le olyan gyorsan, mint Nyugat-Európa más területein. Az angol és a francia felvilágosodás mértékével, illetőleg hatásával ebben az időben aligha lehet össze1 A kontinens nyugati református egyházaiban a német lutheranizmusra emlékeztető merev ortodoxia alakult ki, de ez soha nem vált oly mértékben egyeduralkodóvá. Ennek is tulajdonítható, hogy később a pietizmus a németországi evangélikus egyházban jóval dominánsabban jelentkezett, mint a helvét ágon belül.

4 Jonathan Hill: A keresztény gondolkodás története Athenaeum, Bp. 2005. 197.

3 Maga az eszme nem volt új, hiszen az ókori szofisták és a késő-középkori

humanisták nagy vonalakban ugyanazt hirdették, mint a felvilágosodás hívei,

nevezetesen mindenek fölé és mindenek középpontjába helyezték az embert.

6 Szántó Konrád: A katolikus egyház története. II. Ecclesia, Bp. 1988. 213. Szántó hangsúlyozza, hogy a felvilágosodás ideológusai az ész nevében ésszerűtlennek bélyegezték az idejétmúlt feudális viszonyokat és az ésszerű, a természetnek megfelelő polgári rend szükségességét hangoztatták. Ez utóbbinak természetesen jelentős szerepe volt az újkori társadalmak állam-egyház kapcsolatának felfogásában is — a szerző.