Sárospataki Füzetek 11. (2007)

2007 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Thomas J. Davis: Az intolerancia megtestesítője: Kálvin János a 19. századi történelemkönyvekben

Thomas J. Davis

ték a toleranciát vallási kérdésekben. Ennek eredményeként a könyvek egyik legnagyrabecsültebb alakja William Penn volt. A tankönyvek tolerancia fogalma absztrakt volt, a gyakorlatban ez csak magukra a protestánsokra terjedt ki. A tolerancia eszményét — a vallási hit és gyakorlat szabadságát — mégis helyeselték.38 Kálvin úgy tűnt fel a történelemtankönyvekben, mint ennek az eszménynek az ellensége.

Kálvin alakja mégis hatalmas volt a protestánsok között, és az ország vallása — legalábbis a tankönyvírók így írták — protestáns volt. így feltámadt az igény, hogy megkülönböztessék, mi hasznosítható és mi nem hasznosítható a protestáns tradícióból. A reformáció „modernizálásának” a múlt hasznosítására irányuló folyamata kettős stratégiát igényelt. Először is a reformáció és a protestantizmus fogalmát elválasztották — legalábbis egy bizonyos fokig — maguktól a reformátoroktól. Másodszor, Kálvinnal szemben egy másik óriást kellett kiemelni a protestáns örökségből: ha Kálvin volt az „intolerancia megtestesítője”, akkor kellett lennie egy pozitív alaknak retorikai ellensúlyozóként.39

Alexander Wodhouselee — akinek szövegeit a század elején az amerikai készítésű egyetemes történelemkönyvek hiányában átvették és felhasználták — azt állította, hogy a reformáció tanait el lehet választani maguktól a reformátoroktól. A refonnátorok (Woodhouselee itt főleg Kálvinról ír) ténylegesen intoleránsak lehettek, de — ahogy azt korábban megjegyeztük — a doktrínák „nem szenvednek fogyatkozást vagy gyalázatot azok miatt, akik hirdették azokat.”40 Ez a kulcs annak megértéséhez, miként modernizálták a reformációt: a reformátorok és doktrínáik szétválasztásával Woodhouselee újraértelmezte a reformáció központi tantételeit.

Valójában az új doktrínának, a reformáció kontextusába helyezve, kevés köze volt ahhoz, ahogyan azt a reformátorok, például Kálvin értette volna. A reformáció tana ebben az új értelmezésben inkább az volt, hogy a gondolat szabadságában áll az emberiség alapvető szabadsága. A reformációnak ez a felvilágosodás felőli megközelítése — mely egyre növekvő rendszeresességgel jelent meg a tankönyvekben — a 19. századi Amerikánál sokkal előbb létezett.41 Olyan népszerű, Európa történelméről szóló munkákban tűnt fel, mint Christophe Guillaume de Koch History of the Evolutions in Europe (A forradalmak története Európában) című műve, amely nyíltan kijelentette, hogy a gondolat szabadsága határozza meg a protes38 Elsőn, 55-59.

39 Ld. Elsőn, 186-187,207.

40 Woodhouselee, 261.

41 Ld. A. G. Dickens és John M. Tonkin, Kenneth Powel közreműködésével, The Reformation in Historical Thought (Cambridge, Mass., 1985), 119-149.

64