Sárospataki Füzetek 11. (2007)
2007 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Thomas J. Davis: Az intolerancia megtestesítője: Kálvin János a 19. századi történelemkönyvekben
AZ INTOLERANCIA MEGTESTESÍTŐJE: KÁLVIN JÁNOS táns hitet.42 Ebben a témában az amerikai történelemtankönyv-írókra legnagyobb hatással talán Guizot General Hisloiy of Civilisation in Europe (A dvilipáció általános története Európában) című munkája volt. Guizot — párizsi történelemprofesszor és oktatási miniszter — a reformáció kezdetét nem Luther 95 tételének kitűzésére datálta (amely a reformációnak teológiai értelmezést adott volna), hanem 1520 decemberére, amikor Luther elégette Leó pápa Exsurge Domine bulláját. Ez alátámasztotta Guizot kijelentését, miszerint a refonnáció igazi oka abban a hatalmas törekvésben állt, hogy az emberi értelem felszabaduljon és felébredjen a spirituális rend abszolút hatalmával szemben 43 Különösen érdekes az amerikai kontextusban az a tény, hogy C. S. Henry, a mű amerikai szerkesztője, továbbviszi Guizot elméletét úgy, hogy Kálvint használta annak bemutatására, hogy nemcsak a reformáció lényege vált el maguktól a reformátoroktól, de a reformátorok saját reformációjuk lényegét is félreértették. Szervét megégetése igazolta, hogy a reformáció alapelvét — egyéni vélemény vallási kérdésekben — nem mindig osztották az első reformátorok.44 Ez a magyarázat — miszerint a reformációt, mint a gondolat szabadságának mozgalmát annak éppen egyik elsőszámú védelmezője akadályozta — általánossá vált a 19. század legtöbb történelemtankönyvében. így tehát a reformációs tan tartalmának megváltozatásával az amerikai protestantizmus hivatkozhatott a reformációval való eleven kapcsolatára, ugyanakkor olyan teológiai eszméket is magáévá tehetett, melyekkel Kálvin egyenesen szemben állt. Ki volt tehát az, akik retorikailag megfelelt a reformáció modernizált változatának védelmező szerepére? Ki volt Kálvin ellentétje, ki ellensúlyozta tekintélyét? Az előző példák világosan mutatják, hogy Szervétet állították szinte egyetemesen a gondolat új szabadságának mintaképéül, akit az ellentmondást nem tűrő Kálvin eltiport. Szervét mégsem szolgálhatott a reformációs hit szükséges példaképéül, mert nem volt protestáns reformátor abban az értelemben, ahogyan Kálvin. Az az ember, aki betöltötte ezt a szerepet, aki a gondolat szabadságának modernizált protestáns alapelvének megtestesítőjévé vált, nem más volt, mint Luther Márton. A történelemtankönyvek nagy dicsérettel írtak Lutherről. A legtöbb tankönyv nyomatékosan aláhúzta Rómával való szakítását és az 1521-es wormsi birodalmi gyűlés drámai eseményeit, ahol Luther szembe42 Christophe Guillaume de Koch, History of the Revolutions in Europe from the Subversion of the Roman Empire in the West, to the Congress of Vienna, J. G. Cogswell által átdolgozott és javított kiadás (Middletown, Conn., 1839), 217. 43 M. Guizot, General History of Civilisation in Europe, from the Fall of the Roman Empire to the French Revolution, 8. kiadás (New York, 1852), 249,255; az első kiadás az 1830-as évekig megy vissza. Az Exsurge Domine pápai bulla kiátkozással fenyegette meg Luthert, amennyiben nem vonja vissza tételeit. 44 Uo., 267. 65
