Sárospataki Füzetek 11. (2007)

2007 / 2. szám - KONFERENCIA - Dr. Hendrik M. Vroom: A keresztyének és a vallások

A KERESZTYÉNEK ÉS A VALLÁSOK skolasztikus eszmecsere: a szív párbeszédére van szükség. Ezerszer el­mondhatom, hogy Krisztus az Isten igazi képmása — de ahhoz, hogy’ ezt szavahihetően, hitelesen magyarázhassam el, ki kell azt bővítenem a dog­matörténeti áttekintés vagy krisztológiai elemzés szintjéről a világ kereszt­jeinek szintjére: éhezés, szegénység, nagyvárosokban élők nyomorúságos magánya, az idősek figyelmen kívül hagyása, fiatalkori bűnözés azok kö­zött, akik nem látnak semmi magasztosabbat vág}' jobbat, amiért érdemes lenne élni. Eláruljuk a Keresztet, ha nem beszélünk azokról, akik éhezik és szomjazzák a békességet és az igazságosságot. Eláruljuk a Keresztet, ha álcázzuk az árulást, az önzést és a bűnt. Csak ezeknek az emberi valósá­goknak a közepette érthetjük meg a feltámadás evangéliumát. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a vallások közötti párbeszéd ne a liberális teo­lógia hobbija legyen, és hogy a teológiai tudományok valóban segítsék a párbeszédet az utcákon és a gyülekezetekben. Azért küldettünk, hogy nyitottak legyünk, hogy meghallgassunk, odafigyeljünk, hogy mindent kikutassunk, és megtartsuk azt, ami értékes és épületes. A kritérium a Kereszt. Elismerhetjük azt, hogy a muzulmánok és a hinduizmus néhány iskolája istentiszteletükben az egy Isten űszteletére mutatnak — de ismer­jük a Bárányt, aki középen a trónusnál van: ő az Isten szíve.12 Ki merné közülünk ezt a Bárányt fegyverként használni? O, akit elnyomtak, akit kínoztak, és aki nem nyitotta meg száját; mint a bárány, amikor vágóhídra viszik, és mint a juh az ő nyírói előtt, néma maradt és nem nyitotta meg száját — hogyan tehetnénk bizonyságot az igazságról másként, minthogy az ő békességének és igazságának a szolgái vagyunk? 12 Vö.:Jel 7:17; Ézs 53. 171

Next

/
Thumbnails
Contents