Sárospataki Füzetek 11. (2007)
2007 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Dr Molnár János: Harc az iszlám igazáért
Harc az iszlám igazáért irányulnak. Szajjid Qutb 1954-ben börtönbe került, ahol egészen 1964 volt, akkor kiengedték. Ezután bekerül a Testvériség öttagú vezetésébe. 1965 augusztusában, a Testvériség egy kormányellenes akciója után, a többi vezetőségi taggal együtt újfent bebörtönözték, majd egy évre rá négy társával egyetemben kivégezték — a világ több híres egyéniségének tiltakozása ellenére! Többen máig úgy tartják, hogy Qutb kivégeztetése Naszer elnök részéről legalább olyan hiba volt, mint az 1967-es hatnapos Izrael elleni háború.19 Kivégzésével eszméi még inkább terjedtek, a szélsőséges, főleg terrorcselekményekre vállalkozó csoportok és akcióik sokasodtak az egész arab és mohamedán világban. Szajjid Qutb kivégzése a Testvériségnek nem ártott, hanem inkább használt. A szervezet máig létezik, 1981-ben Anwár Sádátot is ők ölték meg. A harcos mohamedán csoportosulások történetében külön mérföldkőnek számít Izrael állam megalakulása 1948-ban, ami tevékenységüket jelentős mértékben aktivizálta, s irányát is megváltoztatta. Most már nemcsak a saját nyugatbarát vezetőik ellen vannak, hanem a megalakult zsidó állam és az azt támogató Nyugat ellen is. Sőt, ez az ellenséges magatartás már otthon, hazájukban is nemcsak a nyugati stílust átvevő mohamedánok, hanem keresztyén polgártársaik ellen is tapasztalható (Egyiptom, Libanon)! A dolgok ilyetén alakulásához természetesen nagyban hozzájárultak olyan politikai események is, mint az 1967-es Izrael elleni vesztes háború, amely után két évre megalakult az Iszlám Konferencia, a mohamedán államok szervezete.20 Hasonlóan fontos az 1973 októberében lezajlott Izrael és Egyiptom közötti háború után bekövetkezett olajárrobbanás, amely több olajtermelő mohamedán országnak hatalmas bevételt biztosított, amit valamilyen Isten által megadott kompenzációnak tekintettek megaláztatásukért, s aminek egy részét a külföldi mohamedán ellenállás és misszió finanszírozására fordítottak. A mohamedán országokon belül felerősödött az ide- genellenesség, amely főleg a nyugati hatalmak, legfőképpen pedig Izrael és az Egyesült Államok ellen irányult. 1977-ben Líbiában kikiáltották a Népi Hatalmat, a Dzsamáhiríját, amelynek alkotmánya a Korán lett, 1979-ben Iránban megdöntötték a sah uralmát és iszlám államot hoztak létre, amely könyörtelen harcot folytat „a nagy imperialista Sátán ellen". Ugyancsak a kemény iszlám vonalhoz tartotta magát az akkori Pakisztáni elnök, Zijául- Hakk is, valamint Nimajrí Szudánban. Az 1978-ban, Camp Davidban megkötött izraeli-egyiptomi egyesség sem sok bizalmat keltett a mohamedánok körében, amit 1982-ben Dél-Libanon Izraeli megszállása csak fokozott. A nyolc évig tartó (1980-88) iraki-iráni háború is csak olaj volt a tűzre, és a Nyugat elleni gyanú forrása. Amikor pedig 1979-ben a Szovjet19 Vö. Kropácek i.m. 116. p. 20 Csak megjegyezzük, hogy a háború előtt ilyen szervezet létrehozását az akkori egyiptomi Nasszer elnök (helyesen: Gamál Abd an-Nászír) élesen ellenezte. 113
