Sárospataki Füzetek 11. (2007)

2007 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Dr Molnár János: Harc az iszlám igazáért

Harc az iszlám igazáért

Fundamentalist címmel 1909 és 1915 között periodikum formában kiadtak egy gyűjteményt is, amelyben magukat fundamentalistának nevezik. Leginkább azzal tűntek ki, hogy nem voltak hajlandók figyelembe venni az életkörülmények megváltozását, s az ebből fakadó újszerű vallási gyakorlatot. Később megalkották a maguk szervezeteit: a presbiteriánusok 1919- ben a World's Christian Fundamentals Associatio n-i, a baptisták pedig 1920- ban a National Federation ofFundamentalists-eX. Céljuk az volt, hogy egyházaikat, mármint a presbiteriánus és a baptista egyházat, a maguk befolyása alá tereljék. Ez ugyan nem sikerült, de tevékenységük nem maradt nyom nélkül, s a múlt század második felében több intézmény és mozgalom magán viseli a fundamentalizmus nyomait. Ilyenek pl. a ma is látható televíziós evangelizátorok, ám az eredeti vallási indíték sok esetben átcsap a politika síkjára is. Ilyen volt pl. Reagan elnök idejében a ferry Fahvell vezette ún. Moral Majoritj (Erkölcsi többség) nevű mozgalom tevékenysége, amelynek célja a magzatelhajtás jogi elismerésének és a homoszexuálisok legalizálásának megakadályozása volt.

A fundamentalizmus pártfogóinak és ellenzőinek az európai szakiroda- lomban is számos tábora van. Karl R. Popper4 bölcsészként hirdette, hogy7 megismerésünk, gondolkodásunk terén elkövetett hibáinkat és tévedéseinket szüntelen korrigálnunk, javítanunk kell, ami — szerinte — csak egy liberális és demokratikus, nyitott, pluralisztikus társadalomban lehetséges. Hogy7 ő maga mennyire volt liberális, vagy sem, azt talán híven tükrözi az az álláspontja, hogy7 a más elveket vallókat nemes egyszerűséggel ellenségnek nevezi. Megint mások ezeket fundamentalistáknak tartják. Németországban a tudományelmélettel foglalkozó Hans Albert5 a fundamentalizmust a tudományos kutatás legalapvetőbb akadályozójának tartotta, mivel úgy7 gondolta, hogy a klisékhez, dogmatikus megállapításokhoz, vagy adott szövegekhez görcsösen ragaszkodó ember képtelen az igazság valós megfogalmazására.

Érdekes megemlíteni Ernest Gellner álláspontját6 is, aki az igazság megismerésének és megállapításának három módszerét különbözteti meg: a fundamentalista, a relativista és a felvilágosult puritán módszert — tehát ő is külön kategóriába sorolja a fundamentalizmust. Talán még megemlíthetjük itt egykori tanáromnak Jan Hellernek, a cseh religionistának és ószövetség-kutatónak a fundamentalizmusról tartott véleményét. O fundamentalistának azt tartja, aki igaznak és elfogadhatónak csak a saját álláspontját ismeri el7. A fundamentalista tehát Heller szerint olyan ember, aki más nézetet nem fogad el. Ez viszont már az eredeti alapelvtől, a for4 V.ö.: Popper, Karl R.: The Open Society and It’s Enemies. 1945. Cseh fordítása: Otevrená spolecnost a její neprátelé, I-II. Praha, 1994)

5 V.ö.: Popper: i.m. valamint Uő.: Traktat über kritische Vernuft. Tübingen, 1969.

6 Gellner, Ernest: Postmodernism, Reason and Religion. London, 1992.

7 Heller, Jan: Das Suchen der Wahrheit als Grundlage der religiösen Toleranz. In: International Symposium Christianity—Judaism — Islam. 1994, 27-34. p.

107