Sárospataki Füzetek 11. (2007)

2007 / 2. szám - ÉLETÚT - MÉLTATÁS - Dr. Szathmáry Sándor: Dr. Nagy Antal Mihály professzor életútjának rövid áttekintése, teológiájának bemutatása 77. éves jubileuma alkalmából

Életút — méltatás Dr. S^atbmáry Sándor Dr. Nagy Antal Mihály professzor életútjának RÖVID ÁTTEKINTÉSE, TEOLÓGIÁJÁNAK BEMUTATÁSA 77. ÉVES JUBILEUMA ALKALMÁVAL Dr. Nagy Antal Mihály professzor életútjának és pályája állomásainak bemutatása és madártávlatból való áttekintése másoknak valószínűleg nehéz lenne, de nekem itt az a könnyebbségem, hogy egészen különös isteni kcg)'elem révén mi úgy éltünk hitben és úgy fejlődtünk teológiai ismereteinkben, hogy szinte ikreknek nevezhetem magunkat, akik megle­pően a lelki és szellemi fejlődés ugyanazon fázisait ugyanakkor éltük meg. így szinte magamról is beszélek amikor róla, és amikor az ő lelki arcát, szellemi életének gazdag, változatos folyamatát bemutatom, ebben szinte én is benne vagyok. A következő öt vonulatra figyelek írásom közben: 1. A hitbeli alapokat jelentő ébredés korszaka, mint életének alapja. 2. A bibliai tudományok, kiváltképpen a bibliai teológia kutatásának kor­szaka, velük „örök szövetséget” kötve. 3. A karizmatikus mozgalom eredményeke a misszió szempontjából való figyelés időszaka. 4. A vallástörténeti kutatások jelentőségének felismerése. 5. A szinkretizmustól való elhatárolódás a vallások és a keresztyénség megítélésének kérdésében, mint a legfontosabb ökumenikus feladat ko­runkban. 1. A hitbeli alapokat jelentő ébredés korszaka. „Kezdetben volt a^Ige” - olvassuk Jánosnál, és ez igaz volt akkor is, amikor keresztyén életünk megtalálásáról beszélünk. Nem a velünk született val­lásos örökségből, a szülői ház vagy az iskola neveléséből kaptuk azt, ami életünket, gondolkodásunkat évtizedekre menően meghatározta, hanem keresztyén egzisztenciánk megszületése a Krisztussal való találkozásból vette kezdetét, és ez az újjászületés hatalmas átélése volt. Az atyáinktól örökölt hiábavaló életből, a létezés körforgásából, a hagyományok vallá­sos örökségéből Krisztus váltott meg a létezésnek sohasem sejtett új lehe­tőségére, az új teremtésre, a Szenüélek által Isten új megismerésére. „Ami testtől született, test és ami Délektől s^iiletett lélek a^. ” A hit, a keresztyénség, az élet Krisztusban nyílt meg, mint valami új forrás, hogy bensőnkbe hatolva bennünk buzogjon, és új megismerések felé vezessen. Eg)' spiri­9

Next

/
Thumbnails
Contents