Sárospataki Füzetek 10. (2006)
2006 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Novák István: Az igehirdetés mai problémái
AZ IGEHIRDETÉS MAI PROBLÉMÁI A krisztusi biztatásra hagyatkozás persze ma is érvényes, ám az ezt fogadó adottságok ma egészen mások. Amikor elhangzottak, az ígéret tanuladan, egyszerű halászokat támogatott, míg ma tudományosan képzett, a Lélek lehetséges munkálkodásával tisztában lévő, „tudós” szolgákat hívatott eligazítani. Mindkettőhöz személyes hit és meggyőződés nélkülözheteden. Nélküle a legpompásabban, leggondosabban felépített, valamennyi „technikai”, kelékkel bőven ellátott igehirdetés „fedezet” nélküli emberi vállalkozás csupán. Szavak, mondatok pompásan csengenek, ám az egész művelet azért marad a pusztán „produkció” értékrendjében, mert az igehirdetőt nem fűti a szó. Magyarul és röviden: maga sem hiszi azt, amit mond. Lehetséges ez egyáltalában? Igen. Nem pusztán azért, mert az igehirdetők bizonyos — ez idő szerint fel nem becsülhető — része a lelkészi hivatást, mint „életpályát” választja és nem attól a belső indíttatástól veze- tetten, amely Krisztus ügyének szolgálatát elháríthatadan elkötelezettségként kezeli. Nem az „itt állok, másként nem tehetek” mindent legyőző attitűdjével azonosultan, hanem az evilági elhelyezkedés gondját — időszerűleg, vagy véglegesen — abszolválva. És ez a „lelki adottság- hiányon” az apostolokhoz intézett krisztusi ígéret sem segít. Nem azért, mintha az idők múlásával a Lélek munkálkodása megváltozott, meggyengült volna. Nem! Ez a tevékenység ma is változatlan. Ám szerepéhez, munkásságához a személyes hit kapcsolódott, amikor hálót, hajót, foglalkozást otthagyva Krisztushoz „szegődtek”, a Megváltó hívásának fenntartás nélkül engedelmeskedtek. Ok hittek az Úrnak, ezért követték. /Csak emberi megjegyzésként mégis ide kívánkozik: talán „egyszerűbb” volt a dolguk, hiszen a Krisztusban jelenlévő Isten személyes hívásának tettek eleget./ Persze — e sorok leírásakor — nyomban tisztáznunk kell egy esetleges félreértést. Mert nem arról van szó, mintha a Lélek tevékenysége minden esetben a hit valamiféle jelenlétéhez kötődnék. Szó sincs erről! A Lélek munkáját senki és semmi sem akadályozhatja. Pál apostol „saulusi”, vagy Szent Ágoston „pogány” életvitele ezt fényesen támogatja. Mindkettőjüknek ezt az életvitelét nemhogy valamiféle Krisztus— vagy Isten —hit mozgatta. Sokkal inkább mindent megtettek, hogy ez a hit szóhoz se juthasson. A személyes hit nélküli igehirdetés éppen e hiányosságon akad fenn és válik e tevékenység eredményességét akadályozó tényezővé. Ha ez így van, ebből a tényből, értelemszerűen következik valamiféle cselekvés szükségessége. Ennek alapvető két változata kínálkozik. Egyik a rideg, adminisztratív, hivatalbóli megoldás, amely egyfajta „munkaügyi” gondolkodással e hitnélküli igehirdetőt, mint ’’munkakörének ellátására alkalmatlan” személyt eddigi munkaköréből elbocsátja /közös megegyezés, áthelyezés stb./. A másik megoldás egészen más „eszközt” alkalmazhat: imádságot a lelkészért. Nem csak általában az igehirdetői munka eredményes ellátására kérve a Mindenható áldását, amit így maga a Szerzőnk is szükségesnek tart, midőn „jó” igehirdetés „technikai” kellékei 55
