Sárospataki Füzetek 10. (2006)
2006 / 1. szám - COETUS - Ladányi Sándor: A Magyarországi Református Egyház az 1956-os (és az azt megelőző) esztendő(k)ben, valamint a Református Megújulási Mozgalom - Szűcs Ferenc: Hatalom, ellenállás, forradalom és erőszak a református teológiában
S\űcs Ferenc Hatalom, ellenállás, forradalom és erőszak A REFORMÁTUS TEOLÓGIÁBAN (Coetus, Sárospatak, 2006. július ) 2003 óta, - amikor a Rákóczi szabadságharc kezdetére, annak háromszáz éves évfordulóján emlékeztünk, - szinte folyamatosan szembesülünk nemzeti történelmünk olyan kerek évfordulóival, amelyek a fenti cím teológiai átgondolására késztemek. Az idén kettős évforduló is: A Bocskai szabadságharc befejeződése, valamint a Bécsi béke és Bocskai halálának négyszáz éves jubileuma és az 1956-os forradalom és szabadságharc többünk által személyesen is megélt fél évszázados emlékéve. Hozzá tehetnénk még, hogy a protestáns világ tavaly emlékezett Dietrich Bonhoeffer mártírhalálának hatvanadik évfordulójára is, akit a Hider elleni merényletben való részvételéért tartóztattak le és végeztek ki a flossenburgi koncentrációs táborban. Hogyan és mennyiben egyeztethető össze a Hegyi Beszéd szellemével keresztyén embereknek fegyveres felkelésben, vagy zsarnokölési kísérletben való részvétele? A kérdés a 20. században sem jutott nyugvópontra. A skála meglehetősen széles: a pacifista és erőszakmentes mozgalmaktól el egészen a felszabadítás teológiákig terjed. A református teológia valójában magát a hatalmat is a bűnös agresz- szivitás megfékezőjeként látja. A Róma 13 értelmében az állam a közjó védelmezője, amely szükségképpen viseli a kardot, a megtorlás eszközét is. E felfogás szerint a regimen politicum nem teremtési, hanem szükségrend: a bűnös emberi természet megfékezése miatt adja Isten. A református felfogás nem az arisztoteliánus természetjogból vezeti le az államot, hogy ti. az ember dzoon politikon és ezért természetéhez tartozik , hogy közösségi rendet alkot magának. A hatalomra a bűneset miatt van szükség, mint ahogy újszövetségi pozitív értelemben csak a Krisztusban nyerheti el igazi értelmét, „akinek adatott minden hatalom mennyen és földön.” A földi hatalom ezért, noha eredetét tekintve Istentől van, természetét tekintve mégsem isteni, hiszen gyakorlói maguk is bűnös emberek. Ezzel magyarázza Kálvin a később tévesen Montesquieu -nek tulajdonított hatalom megosztás elvét. Mivel az emberi természet könnyen vissza is élhet a hatalommal, ezért szükséges, hogy az ne összpontosuljon egyetlen kézben, hanem ellentétes érdekek ellenőrizzék egymást és egyensúlyozzák ki a hatalmi viszonyokat. 'A kálvinista alapú polgári demokráciák valamennyi 1 1 J.J.Steenkampf, Calvin on the State in the Institutes , in -.John Calvin's Institute. His Opus Magnum, Potchefsroom, 1986. 363. 17
