Sárospataki Füzetek 10. (2006)

2006 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Enghy Sándor: Izsák megkötöztetése, mint Izráel szenvedésének szimbóluma

Enghy Sándor A Midrás és a valóság határai így mosódnak el Rabbi Efrajim szava­iban, amikor az első és második keresztes hadjárat áldozataira emlékezik. Izsák nevében a mártírokat örökíti meg, s minden egyes áldozat Izsák:16 A holocaust irodalmában gyakran találkozunk Izsák áldozatának feldolgozásával, sőt vannak midrások, melyeknek az Újszövetségre nézve is vannak konzekvenciái Zuidema szerint, hiszen ezekben a midrásokban Izsák feltámad és halála sokak számára engesztelődést jelent. Az egyik midrás pl. úgy kezdődik, mint Jób könyve: az istenfiak megjelennek az Úr előtt a Sátánnal együtt, aki Ábrahámot vádolja és Isten próbára teszi őt. Ehhez kapcsolódik Izsák próbatétele a következőképpen: Izmáéi dicsek­szik a maga körülmetélkedésével, hogy akkor ő már 13 éves volt, tehát tudatos esemény volt számára ez a szertartás, Izsák meg csak 8 napos. Erre mondja Izsák: mit dicsekszel azzal a kis darab hússal a testeden, amit Isten parancsára vágtál le. Ha Isten nekem azt mondaná, hogy magamat áldozzam fel, attól sem riadnék vissza. Erre fel mérlegeli Isten Izsák pró­batételét. Amikor apa és fia az úton mennek, a Sátán mindent megtesz, hogy ne érjenek célt. Izsák kérdésére aztán —íme itt a tűz és a fa, de hol a bárány az áldozathoz — Ábrahám így válaszol: Fiam, Isten téged választott tökéletes égőáldozatként. Izsák örül: Áldott az Úr, aki ma égőáldozatul választott magának, s csak arra kéri apját, hogy majd jól kötözze meg, ne tudjon mozogni. Drámai körülmények között Izsák meghal, az angyal könnyei a késre csepegnek, s az olvadni kezd. Ekkor szólal meg a meny- nyei hang: Ábrahám ne tedd kezed a gyermekre... de már késő... Az ég harmata azonban Izsákra hull, aki visszatér az életbe ezekkel a szavakkal: áldott légy Uram, aki életet adsz a holtaknak! 17 Izsák egyébként az ilT’pI? irodalomban általában 37 éves, tehát önként megy a halálba. Zuidema, Shalom Spiegel tanulmányában bukkan Izsák történetében a halál-feltámadás összefüggésére és vértanúsága en­gesztelési szerző voltának gondolatára, mely szerinte jórészt régi, keresz- tyénség előtti hagyományban gyökerezik. Ezt Vermes Géza is megerősíti a héber biblia arám fordítása alapján.18 Ezekről a keresztyénség előtti gyökerekről mondja Zuidema, hogy Alexandriai Philo időszámításunk kezdetén még nem ismerhette Izsák halálának midrásait és nem is hozza kapcsolatba a jó ügyért való apai gyermekáldozat pogány gondolatát Izsák feláldozásával. A 2 Makk 7-ben a fiúk halála már feltámadással kapcsoló­dik össze. Ezt a Kr. e. 60 előtti történetet találjuk a 4Makk 8-13-ban rész­letezve, mely 100 évvel későbbi, immáron Philo idejéből, Alexandriából. 16 “Gedenke doch der vielen niTpr um unseretwillen, der Heiligen, der Männer und der Frauen, die hingeschlachtet sind um deinetwillen. Gedenke der Märtyrer von Juda, der Gerechten, der Kinder Jakobs, die gebunden waren.” - Zuidema i.m. 20. old. 17 “Gepriesen seist du, Herr, der den Toten Leben gibt” - Ginzberg, L. The Legends of the Jews 1968 I 272-286. old. IV 111-126. old. V 248-255. old. - Zuidema i.m. 22. old. 18 “Diese Midrasch-Traditionen gehen im Blick auf Tod und Auferstehung Isaaks und die Sühnekraft seines Martyriums zu einem nicht unerheblichen Teil auf alte vorchristliche Überlieferungen zurück.” - Zuidema i.m. 23. old. 64

Next

/
Thumbnails
Contents