Sárospataki Füzetek 10. (2006)

2006 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Novák István: Az igehirdetés mai problémái

Novak István

templomajtóból vissza fognak fordulni. Nem baj! Előbb — utóbb előttük is világossá válik — ami a legcsekélyebb hitéletet élők előtt kezdettől fogva ismert tény — hogy az Istennel találkozó, vele bármilyen csekélyke, vagy elmélyedt lelki kapcsolat kizárólag személyes összeköttetés lehet. Már maga a leggyatrább emberi ima is erre utal. Ez a személyes „viszony” pedig eleve elkerülhetedenné teszi, hogy a Mindenható Isten — jelesül és gyakorlatilag az O földi egyháza tagjainak lelki hogyléte és gyakorlati cselekvése felől - a személyes érintkezés /istentisztelet/ kapcsán érdeklődhessék. A feltett kérdésekre persze a megszólított személynek kell személyes hitével és gyakorlati életével választ adnia. Annál is inkább, mert az egyház Ura: Jézus Krisztus is evilági életében rendre így cselekedett. A hozzá fordulókat, mint személyeket fogadta: a „hiszed-e?” kérdése, vagy az „eredj, és többé ne vétkezzél!” utasítsa nem valamiféle általános, elvi magatartás, vagy levont „életrecept”, hanem a személyt megragadó, legbensőbb érintettség valósága. Aligha kétséges, hogy napjaink igehirdetésének azt a „krisztusi gesztust” kell — a maga mégoly gyarló eszközeivel- megjelenítenie.

3. Végül a személyhez kötődésnek van még egy, Itt aligha mellőzhető, ám a kapcsolatból nyilvánvalóan következő jelensége: az Istenhez kötődés kettős attribútuma: neked szükséged van Istenre, az Istennek szüksége van rád! Kettős és — bocsánat a szóért — második változatában már-már „nagyképű” megállapítás. Mert az, hogy te, ember — már a te- remtettség és a megváltás ténye nyomán — Istent szükségképpen nem mellőzheted, különösképpen nem szorul indoklásra. De az, hogy Istennek magának szüksége van rád, mintha valami fennhéjázó, elbizakodott töltésű gondolat lenne. Afféle pöffeszkedés, ami pl. Madách Tragédiájában Lucifer szájából így fogalmazódik: „Együtt teremténk, osztályrészemet követelem”.14 Holott a világot teremtő és fenntartó Isten örök jelenlétének és munkálkodásának evangéliummal megalapozott tényéből ez értelemszerűen következik. Mert az, hogy az ember itt és ma jelen van, nem a véletlen eshetőség puszta játéka, csupán, sokkal inkább Isten világokat mozgató tevékenységének parányi mozzanata. Ennek a műveletnek tehát az ember személyes, és szerves tartozéka. Olyan „szereposztás”, amelynek vállalása elől kitérni nem lehet. Engedelmes és alázatos megélése a Nagy Rendező ígéretének — „sokra bízlak ezután”15 — birtoklását, ellenzése és ellenállása az ítélet súlyát és következményét hordozza.

Különös és legfeljebb emberi gyarlóságunkkal magyarázható, hogy igeszolgálatunk Istenhez kötődésünknek ezt a kettőségét alig — alig, vagy csak nyomokban érzékelteti. Holott benne és általa olyan lelki erők birtokosa lehet, amelyekre a 21. század egyháza bizonyára — „történelem formáló” — küzdelmeiben bízvást támaszkodhatok.

14 Madách Imre: Az ember tragédiája. Első szín 144-145. sor.

15 Mt. 25:23. 58