Sárospataki Füzetek 10. (2006)

2006 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Novák István: Az igehirdetés mai problémái

AZ IGEHIRDETÉS MAI PROBLÉMÁI

egyházkormányzás Lélek- irányította „bölcsességéről” tanúskodik. Enélkül — tehát sok-sok imával és krisztusi szeretettel életre hívott Lélek nélkül — puszta önkényeskedéshez, az egyház illetve meghatározott részlege nyugalmának méltánytalan felforgatásához vezethet. Ettől, pedig a Mindenható oltalmazza földi egyházát!

Viszont nagyon csábító gondolatokat feszeget a Szerző, amikor az un. „interaktív prédikációs gyakorlat” lehetőségét fejtegeti. Röviden arról van szó, hogy' az igehirdető lelkésznek az istentisztelet előtt és után kifejtendő tevékenységében maga a gyülekezet is aktívan részt vesz. Tehát — ahogyan írja — az istentisztelet megszűnik „a lelkész egyszemélyes show- műsora lenni, és helyette a gyülekezet megünnepü az istentiszteletet.” /54/ Hogy ez lehetségessé váljék, létre kell hozni prédikációt előkészítő, valamint gyűjtőcsoportot. Előbbi a következő vasárnap textusait hivatott előzetesen megbeszélni, míg az utóbbi a textushoz keres példákat, illusztratív anyagot. Alakítani kell olyan házi csoportot, amely a prédikációkat utólag feldolgozza. Mindeme cselekvéseket szükségképp ki kell egészíteni utóbeszélgetések és visszajelzések lehetőségének megszervezésével. Az igehirdetés eredményességét szolgálja pedig egyfelől az, hogy a gyülekezet lelkészének ezt a munkáját a gyülekezet állandó ima szolgálata kísérje, másfelől, hogy a lelkész a prédikációjába illesszen be egy-egy szünetet, hogy a jelenlévők az elhangzottakhoz röviden elmondhassák véleményüket, látásukat /155-158/.

Aligha kétséges, hogy ez az „interaktív igehirdetés” első pillanatra rendkívül sok kedvező hatás hordozójává válhatik. Több egyéb mellett elsőrendű sajátosságként létrehoz egy olyan gyümölcsöző együttműködést a lelkész és gyülekezet között, amelynek nyomán az Ige valóban behatol és életté válik a gyülekezetben. Igét, lelkészt és gyülekezetét egybeforrasztó jellege képes hordozni és — továbbítani — mindazokat az áldásokat, amelyek ebből az együttműködésből egyáltalán származhatnak. Egyházainkban mindenesetre ma még szokatlan életre hívásához lelkész és gyülekezet mélységes alázatára, eddig nem ismert és valóban krisztusi szerete- tének tényleges gyakorlására van szükség. Ugyanakkor azt sem szabad elhallgatni, hogy ha e kettő valóban jelen van és a szándékok tiszták és krisztusiak, alkalmazásához számos „veszély” kapcsolódhatik. Közöttük legfőképpen egyfajta „klub”-jelleg kiformálódása, amelynek nyomán egykönnyen bekövetkezhetik az igehirdetés körül — a fent előadottaknak megfelelő — tevékenység valamiféle minősítő jellege. Mert teljesen valószínűden, hogy ebben az interaktív igehirdetésben a gyülekezet valameny- nyi tagja „unisono” bekapcsolódjék.

Ha pedig nem, akkor minden kedvező adottság megvan az előbb- utóbb bekövetkező osztódásra, hol a „jó” egyháztagok — finom tapintattal, vagy — durvább esetben — gőgösen fenntartott fejekkel — a „rossz” egyháztagoktól rendre elkülönüljenek. Mindemellett előbb-utóbb az is elkerülhe- tedenné válik, hogy az ilyen istentisztelet valamiféle „vitafórummá” silá- nyodjék, ahol a „demokrácia” jelmezébe burkolt — hiszen mindenki szólhat

53