Sárospataki Füzetek 10. (2006)
2006 / 1. szám - COETUS - Ladányi Sándor: A Magyarországi Református Egyház az 1956-os (és az azt megelőző) esztendő(k)ben, valamint a Református Megújulási Mozgalom - Szűcs Ferenc: Hatalom, ellenállás, forradalom és erőszak a református teológiában
S\űcs Fenne dás jelei mutatkoztak mindenfelé. Ami ezután következett, az egy eltiport szabadságharc volt az ezt követő megtorlásokkal. Akárcsak 1849 őszén. A két kiegyezés elemzése már nem lehet feladatunk, ezért meg kell elégednünk azzal a summázattal, hogy amint a hatalomnak, politikának nincs egy egységes és maradandó történelmi arculata, úgy az ellenállásnak, forradalomnak sincs. „Elmúlik a világ ábrázata.” Az elmúló és változó arculatok között kell felismernünk egyrészt a kairoszok jeleit, másrészt megneveznünk azokat a fejedelemségeket és hatalmasságokat, amelyeket Krisztus lefegyverzett és amelyek lábai alá vettetek. (Ef.1,21; Kol 2,15.) Korábban már utaltunk rá, hogy a hatalomról, engedelmességről és ellenállásról az Újszövetség két különböző síkon, ám mégsem egymástól függetlenül beszél. Egyrészt arról hallunk, hogy az adókat és vámokat szedő földi hatalomnak, az államnak is Istentől van a mandátuma. Nem szükségszerű, hogy ennek tudatában legyen, mint ahogy Kyrosz, vagy Pilátus sem volt, és amint a modern szekuláris állam tiltakoznék is egy neki tulajdonított transzcendens értelmezés ellen. Ennyiben korrigálnunk kell a történelmi kálvinizmusnak a keresztyén állameszme iránti nosztalgiáját. A keresztyénség a nem keresztyén Római Birodalomban, lényegében a társadalom peremére szorítva terjedt el az első századokban. A mi helyzetünk sok tekintetben hasonló ehhez. A korai egyház paradigmája ezért többféle tanulsággal is szolgál: 1.) Mindenekelőtt az egyháznak a közbenjárás papi szolgálatát kell végeznie a hatalomért is, kérve a csendes és az építésre, alkotásra alkalmas nyugodalmas élet ajándékát. Ezt helyette senki nem végzi el. 2.) Társadalmi súlyától függetlenül prófétai módon kell emlékeztetnie a mindenkori hatalmat diakóniai és liturgiái mandátumára és arra az etikai felelősségére, amely a közjó jutalmazásában és a rossz visszaszorításában áll. Amennyiben ezt teszi, ebben a szolgálatában az egyház konstruktív és támogató partner. Ha ezt elmulasztaná, kritikai szolidaritást vállal az igazságtalanul háttérbe szorítottakkal, szegényekkel, üldözöttekkel. Adott esetben engedelmességének határaihoz érkezve gyakorolhatja mind az aktív, mind a passzív rezisztenciát.19 3.) Saját köreiben és szolgálatában az értékek forradalmát képviseli, amint erre Gerd Theissen mutatott rá nemrégiben magyarul is megjelent könyvében.20 Konklúziója szerint „az Isten uralmának eszkatológikus reménysége inspirálta és motiválta az őskeresztyén értékforradalmat, - az Isten Fiával kapcsolatos krisztológiai elbeszélés pedig tradícióképessé tette úgy, hogy az ismételten megújítható legyen.. .Sikerült is e mozgalomnak a Kr. u. 3. évszázad elejéig tartó, viszonylag nyugodt időszakban kiépítenie stabil szervezetét, létrehoznia intézményes normáit....kiegyenlítenie a gyülekezeten belüli szociális különbségeket.. .elhatárolódnia a radikális áramlatoktól... úgy, hogy azt a hatalmas politikai, társadalmi és gazdasági világvál19 W.E.Piigrim, 137-152. 20 G.Theissen, A ]é%us mo^alom,A^ értékek forradalmánaktársadalomtörtémte,Budapest, 2006. 22
