Sárospataki Füzetek 10. (2006)
2006 / 1. szám - COETUS - Ladányi Sándor: A Magyarországi Református Egyház az 1956-os (és az azt megelőző) esztendő(k)ben, valamint a Református Megújulási Mozgalom - Szűcs Ferenc: Hatalom, ellenállás, forradalom és erőszak a református teológiában
Hatalom, ellenállás, forradalom és erőszak a református teológiában ságot, amely a Kr. utáni 3. században a Római Birodalmat megrendítette, az üldözések ellenére érintedenül túlélte...A birodalom újjászervezése során Konstantin támaszkodhatott egy kicsiny, jól szervezett keresztyén kisebbségre, amely kritikus szituációkban már tanújelét adta, hogy növekvő szociális nyomás alatt is képes az államnak belső tartást adni. „21 Nos, a szituációk hasonlósága ellenére annyiban más is a helyzetünk, hogy minden szépségével és terhes örökségével mögöttünk van az a Corpus Christianum, amely hol kovászként, hol abroncsként fogta át az európai kultúrát, amely nemcsak hatalmi konfliktusok színtere volt, hanem az evangélium társadalmi testet öltésének színtere is. Augustinus ezt a jövendő birodalmat úgy vizionálta, hogy annak történelme a civitas Dei és a civitas diaboli küzdelmének a helye. Es e metaforikus beszéd kapcsán érkezünk el a hatalom már említett spirituális értelmezéséhez, ahol láthatatlan erőkről, levegőbeli hatalmakról beszél az Újszövetség. Említettük, hogy ezeknek , a mintegy rajtunk kívül álló sorshatalmaknak konkrét nevet kell adnunk, anélkül, hogy olcsón azonosítanánk azokkal a személyekkel, akik esetleg őket megtestesítik.(Ez utóbbi hibát gyakran elkövette a keresztyén írásmagyarázat pl. az Antikrisztus kabalisztikus nevesítésekor.) Leslie Newbigin az alábbi módon értelmezi ezt: „Valóságos erőről és hatalomról beszélünk, amit emberi személyek gyakorolnak és jelenítenek meg, ámde az mégsem azonos ezekkel a személyekkel. A király meghal, de a királyság folytatódik. Másik király ül a trónra... Mindannyian jól tudjuk, hogy a nagy múltú intézményekben rejlik valami, amire ráismerhetünk az intézmény mindenkori képviselőiben, ám ami ugyanakkor maradandóbb, időtállóbb is azoknál. Ez a ’valami’ lehet jótékony és lehet rosszakaratú. Egy jó iskolának lelke van, ethosza, amely hatással van az iskola neveltjeinek jellemére. Ugyanígy egy nemzetben is van valami, ami több állampolgárai egyéni attitűdjeinek összességénél. Egy tömeg pedig a gonosz megtestesítőjévé válhat, olyan gonosz megtestesítőjévé, amit külön külön a sokaság tagjainak egyike sem kíván22” Gondolom, a sort ki-ki tudná folytatni a média, a tömegpszichózis, a divat és a korszellem nevesítésével, amelyek elemi erővel képesek egyébként jó szándékú embereket magukkal sodorni. A környezeti nyomás hatásaival ma már pszichológiai tesztek foglalkoznak, s köztük a legismertebb, hogy ha pl. tízen mondják a nyilvánvalóan rövidebb vonalra, hogy az a hosszabb, az egyén előbb utóbb elbizonytalanodik és minden józan megfontolás ellenére ő maga is osztani fogja a téves nézetet. Ki ne tudná, hogy ez nem pszichológiai játék ma már, hanem a mi való világunk. 2' i.m 301-302. 22 L.Newbigin, Evangélium a pluralista társadalomban, Budapest, 2006. 236-237. 23
