Sárospataki Füzetek 9. (2005)

2005 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Hős Csaba: A tengerentúli homiletika néhány hangsúlyos pontja

A TENGERENTÚLI HOMILETIKA NÉHÁNY HANGSÚLYOS PONTJA

megjelölik, mely adott gyülekezet egy felekezeten belül egyfajta szubkultúraként, önállóan működik, adott és gyakran más gyülekezetekétől eltérő szociális, kulturális viselkedési formákkal, szokásrendszerekkel, értékítélettel és értékszemlélettel. Lehetetlen tehát igehirdetőként nem odafigyelni az adott gyülekezet egyedi adottságaira, sajátos természetére. A jó igehirdető nemcsak kettős hermeneütikát folytat, hanem kettős exegézist is, hiszen az Ige mellett gyülekezetének közösségét is vizsgálja, ily módon nemcsak, hogy kiváló teológussá, hanem nagyszerű szociológussá kell válnia. Tömören megfogalmazva a lelkipásztornak meg kell ismernie a gyülekezetét. Ez azonban nem korlátozódhat csupán arra, hogy a parókia ajtaja nyitva álljon mindenki számára, vagy, hogy a lelkipásztor látogassa gyülekezetének tagjait, és jó emberi kapcsolatokat alakítson ki. Mindezeken túlmenően érdemes gyülekezettörténeti, etnográfiai, demográfiai kutatásokat és felméréseket készíteni, megismerni az adott gyülekezet kulturális és vallási identitását, világnézetét, értékszemléletét és etoszát. Ehhez a szociológiai ill. ekkléziológiai ’exegézishez’ ma már jó néhány tanulmány és segédanyag áll a lelkipásztorok rendelkezésére, úgy a világi, mint egyházi tudományok területéről. Ez a munka idő és energiaigényes, de nélkülözheteden, ha helyi teológiát szeretnénk művelni, és jó igehirdetőkké szeretnénk válni. Természetesen ez a munka elképzelheteden a máig uralkodó „ein Mann System” keretei között, munkatársak bevonása nélkül. Szemlélet és módszerváltásunkat ösztönözhetné az a tény, hogy közel másfél évtizede folyik egyházunkban gyülekezeti munkás, hittanoktató, diakónus, szociális munkás képzés.

Szükséges röviden a kortárs amerikai homiletikában oly hangsúlyos, újra és újra visszatérő megállapításról is szólni, mely így hangzik: Az igehirdetés Krisztus-hirdetés. A teológiai racionalizmus és liberalizmus korszaka után egyre erősebben kezdik felismerni tengerentúli testvéreink, amit Pál apostol már közel 2000 esztendeje komolyan vett: “Mert nem magunkat prédikáljuk, hanem az Úr Jézus Krisztust”.9 A tengerentúli homiletikában, a modern német irányzatokhoz képest még mindig jobban tartja magát az az elv, hogy a módszer nem nőhet a tartalom fölé. Charles L. Campbell Preaching Jesus című 1997-ben megjelent könyvében így ír minderről: “Az igehirdetés Krisztus hirdetés az evangéliumok bizonyság- tétele alapján, mely bizonyságtétel nem az alapvető emberi tapasztalatról szóló történet, hanem sokkal inkább olyan történet, mely beszámol arról a személyről, akinek életén, halálán és feltámadásán keresztül kiteljesedtek Isten céljai ezzel a teremtett világgal”.10 Tehát elmondhatjuk, hogy igehirdetésünk fő princípiuma ennek a személynek, a Jézus Krisztusnak hirde’ II.Kor. 4:5

10 Campbell, Charles L.: Preaching Jesus: New Direction for Homiletics in Hans Frei’s Postliberal Theology, William B. Eerdmans Publishing Company, Grand Rapinds, Michigan /Cambridge, U.K., 1997., 192.0.

81