Sárospataki Füzetek 9. (2005)
2005 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Frank Sawyer: TV, videó és Internet etika
Sanyer Frank Sokféle panaszt lehet felróni a televízió és az Internet hatásának. Már régen megállapították, hogy az ezek által előidézett passzivitás nem egészséges. A gyermekek nagyon kreatívak tudnak lenni, ha kevés dolog áll rendelkezésükre, ha viszont órákat töltenek a televízió előtt, nem fejlesztenek más készségeket, nem járnak zeneórára vagy nem érintkeznek más gyerekekkel. A televízió bámulásával a korai életkorban elsajátítandó kreatív készségek nem fejlődnek úgy, ahogyan fejlődhetnének. Sőt, nem pusztán a passzivitással van probléma, hanem azzal, hogy a képernyő virtuális valóságába lépnek be, és nem mindig tudják, hogyan kapcsolják azt a valós élethez. Sok pozitív lehetőség van: az emberek látókörét nagy mértékben kitágította a rádió, a televízió és az Internet. Gyakran elfelejtjük azonban, hogy mennyire szelektált a hozzánk eljutott információ vagy műsor, amit nézünk. Napjainkban a média leváltotta az otthont, mint a legfőbb szocializációs tényezőt. Egyre több és több ember sajátít el elsődleges értékeket a médiából. Ha olcsó és szenzációhajhász műsorokat nézünk, gondolkodásunk is egyre inkább olyanná válik. Ha minőségi műsorokat és beszélgetéseket nézünk és hallgatunk, netán még saját értékeinket is felfedezhetjük. Tudatában kell lennünk azonban annak, hogy a manapság népszerű témákról szóló beszélgetések nem az emberek többségét képviselik. A híreket és a tájékoztató jellegű beszélgetéseket szintén érdekcsoportok véleményének platformjául használják. Amit az újságban olvasunk, vagy televízióban látunk, gyakran csak kis része a teljes történetnek. Információk széles skálájából lettek kiválogatva. A passzív szemlélő gyakran olyan gondolatokat és véleményeket emészt meg, amelyek azonnaliak és könnyűek, vagy szenzációhajhászók, és éppen ezért nem a legjobbak. Az az igazság, hogy sokan váltak a televízió miatt túlsúlyossá, mivel rabul ejt és nem lehet kalóriadús rágcsálnivaló nélkül nézni. Sok felmérés kimutatta, hogy sokan ott felejtik magukat a képernyő előtt, és már csak közönséges szemetet néznek, majd bűntudatuk lesz amiatt, hogy elpazarolták az idejüket, ugyanakkor mégiscsak bekapcsolják ugyanazt a tévéműsort, hogy egy kicsit kikapcsolódjanak a mindennapi stressztől. Vagy kikapcsolják a televíziót, és még több időt töltenek el azzal, hogy kitalálják, mit is keresnek a „Net”-en. Mindeközben kéznyújtásnyira van bekapcsolva a mobiltelefon, hiszen félünk attól, hogy elvétjük a pillanatot, ami segít „megtalálni igazi énünket”. John Lennonnal együtt énekeljük: „Hogyan mehetek tovább, ha nem tudom, melyik út áll előttem?” Mindeközben sarokba szorított helyzetbe kerültünk. Nem tudjuk, hogyan meneküljünk a passzivitás-virtuális valóság dilemmájától. Másodszor veszélyt jelent az, hogy a számítógépes játékok és a .com világ arra tanítanak, hogy az élet csak játék. Azért vagyunk itt, hogy szórakozzunk és jól érezzük magunkat. Szörfözünk. Felnőttként is játékainkat élvező nagy gyerekek vagyunk. Egy nemrégen megjelent cikk azt állítja, hogy bár a nyugati társadalom lakossága elöregedik, a társada64
