Sárospataki Füzetek 9. (2005)
2005 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Novák István: Az egyházi elit
Novak István lyok, cselekedetek nélkülöző szólamok vagy kegyes frázisok bűvöletével, ennél jóval többel: olyan gesztusokkal, amelyekben mind Krisztus, mind Pál apostol szavai a maguk természetes fényükben mindig felragyognak. Ezt a hitet — ami nem a hittanórákon közölt és jól-rosszul megtanult, sőt számon kért anyag — nem lehet „tanítani”, nem lehet „megtanulni. ” A kegyelem adománya ez, amit meg lehet szerezni, és amiért imádkozni kell és lehet. Nevelni, ápolni, gyarapítani viszont igen. Ebből értelemszerűen következik, az egyházi elit valamennyi tagjának közös feladata, hogy ezért a hitért — mind maga, mind mások hitéért — naponta imádkozzék. Mert a hit a tagoknak nem azonos mértékű tulajdona, ki-ki más-más mértékben részesedik belőle. Ám gondozása együttes munkát kíván. Egyházi elitfeladatok A világi elitek — az előzőek során vázolt — szerepének betekintése — ha csak általánosságban is — feltárta azokat a területeket, ahol az elitek a maguk sajátos tevékenységét az adott társadalom életében több-kevesebb sikerrel kifejthetik. Három fő irányt volt alkalmunk felismerni: az értékteremtés, az iránymutatás és a közvetítő szerep területeit. A most következőkben arra keresünk választ, vajon ez a háromirányú szerep /tevékenység/ az egyházi elit világában milyen körülmények között milyen adottságokkal van jelen? Megállapításaink ezúttal, mint korábban is, elvi, közelebbről: a kívánalmak síkján fognak mozogni. Ez röviden azt jelenti, hogy az elit szerepének nem a tényleges, tehát a gyakorlatban jelentkező adottságait mutatjuk be, sokkal inkább a betöltött (betöltendő) szerep „égi mását” vázoljuk fel. Azt, amit e szerep e téren valóban igényel és kíván. a) Az egyházi elitre hámló szerep /feladat/ első tényezője itt is az értékteremtés. E „művelet” legfőbb sajátossága, hogy nem valamiféle anyagi /materiális/ értékek előállítását szolgálja. Nem „hozpénz} a konyhára”, nem „aranybányaAnnál kevésbé nem, mert az a „tárgy”, amit megmunkál, nem az anyagi világ valamilyen tényezője. Az ember, sokszoros vetületében pedig a társadalom az, amit — szerepének megfelelően - kézbe vesz, amiben értéket „termel”. Voltaképpen emberi magatartást, pontosabban: életvitelt formál. Mintája - ha tetszik, etalonja — magajézus Krisztus. Életével, cselekedetivel és tanításával. Az életvitelnek ez a Krisztust tükrözni szándékolt módja lényegében teljes kört alkot. Olyan 360 fokos képletet, amely az egyéni, a családi, a társadalmi élet minden változatát felöleli. Mert résztvevőit minduntalan azzal a — mindig cselekvést követelő — kérdéssel szembesíti: „mit tesz, vág) tenne most Krisztus?” Szemlélete, célja és ehhez igazodó szerepe tehát: Krisztus-arcú ember /társadalomi kialakítása. Értékét mérve felbecsülhetetlen, súlyát tekintve felmérheteden. 42
