Sárospataki Füzetek 9. (2005)
2005 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Oláh Tímeaq: A templomszenteléstől a szerencsejátékokig
Oláh Tímea zak és az etnikai sajtó a bevándorló lét tartópilléreivé, s legerősebb szervező erőivé, köztük rengeteg átfedéssel. Különösen izgalmas kérdéskör a három tartópillér közül a középső, azaz az amerikai magyar egyházak kialakulásának, az általuk felvállalt feladatok és azok változásainak a vizsgálata. Mivel azonban a bevándorlók mind származás, mind pedig a felekezeti hovatartozás tekintetében igen erősen megoszlottak, érdemes a legtisztábban magyar, s a magyar kultúrát és hagyományokat, valamint a magyar egyházi liturgiát a legeredetibb formájában megőrző református és római katolikus egyházakra szűkíteni érdeklődési spektrumunkat. E két felekezet számban is a legnagyobbnak számított, még a rendelkezésünkre álló igen elnagyolt, viszonylagos adatok alapján is: Puskás Julianna a római katolikusok arányát 38-60, a reformátusokét 28-30%-ra becsli. A maradék 10%-os arány a görög katolikus, izraelita, ágostai hitvallású evangélikus, görögkeleti és unitárius vallású csoportok között oszlott meg.280 „Idegen földön, ha én itt meghalnék, Azt se tudná senki, hogy kell a nevemet Fejfámra jegyezni...”281 Az amerikai magyar közösségek egyházainak kialakulása külön fejezetet érdemel, hiszen az Óhazában soha nem tapasztalt, „alulról kiinduló” és az állam intézményétől élesen elkülönülő szerveződési útról van szó. Mint az már korábban említésre került, a bevándorlók szervezetei között számos átfedés mutatkozott, mely abban nyilvánult meg, hogy a szervezetek igen gyakran egymás feladatait is felvállalták, avagy egy adott szervezeti forma keretein belül a másik javára folytattak tevékenységet. így fordulhatott elő, hogy az amerikai magyar egyházak zöme betegsegélyző egyletekből alakult ki. Míg az egyéb világi és szocialista munkásegyletek jórészt betegsegélyezéssel és a társas igény kielégítését szolgáló tevékenységgel, továbbá a politikai szemlélet alakításával foglalkoztak, addig az egyházi jelleggel bíró egyletek egyszerre foglalkoztak betegsegélyezéssel, valamint a templomépítést és egyházalapítást célzó adományok gyűjtésével.282 Az idegen és sokszor barátságtalan környezetben lelki megnyugvásra vágyó magyar bevándorlók szívesen adakoztak megalakuló egyházaik javára, és kétkezi munkájukkal segítették templomaik felépülését. Ennek következ2811 Uo.,251.p. 2si TEZLA, Albert (szerk.): „Valahol túl, meseországban...” Az amerikás magyarok, 1895- 1920,1. kötet. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1987., 341. p. (továbbiakban: Meseország) 282 PUSKAS, Julianna: Kivándorló magyarok, 231. További említést érdemelnek a különböző önképző körök, énekkarok és dalárdák, színjátszókörök, irodalmi és sportkörök, melyek szintén fontos közösségépítő szerepet töltöttek be, s a második és harmadik generációs magyar fiatalok felnövekedésével egyre nagyobb jelentőséggel bírtak. PAPP, Susan M.: Hungarian Americans and Their Communities of Cleveland. Cleveland, Ohio, Cleveland State University, 1981., 208-214. pp. (továbbiakban: Hungarian Americans) 92