Sárospataki Füzetek 9. (2005)

2005 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Németh Csaba: Némethi Ferenc, Tokaj kapitánya

Németh Csaba A védők Némethi halálát követő napon “a várat megállapodás szerint átadták. ”114 A vár gyors elfoglalása a kapitány halálának volt köszönhető, bár sokáig már nem tarthatták volna magukat. Némethi megtette, amit lehetett, de a védelem lehetőségeit behatárolta a város elégtelen megerősí­tése, mely az ostrom alatt így a támadókat szolgálta. Gyengének mutat­koztak a külső vár fa-föld szerkezetű falai is. Az ostromlók jutalma lett a várban talált 4000 hordó, tele a legnemesebb tokaji borral és emellett még 10.000 arany.274 275 Tokaj egy emberöltőnyi időre a Habsburgok kezére került. Német­hi érdeme, hogy ezt meg tudta akadályozni, míg életben volt. Kemény katona volt. Sikeres a portyákban, értett a várvíváshoz, a védelemhez és a várépítéshez is. Nagyobb hadsereg élén azonban nem volt szerencséje, mert hagyta magát elragadtatni érzelmeitől ahelyett, hogy a józan észre hallgatott volna. Egyre hátrányosabb körülmények között is biztosítani tudta az erdélyi befolyást a Hegyalján. Az itteni lakosság számára ugyanis jobban megfelelt a protestáns magyar fejedelem szolgálata, mint a bécsi német császáré. A tokaji aszú Némethi munkássága értékelésekor még egy momentumot feltétle­nül ki kell emelnünk, a korabeli hadviselés és szőlőtermelés szoros kap­csolata miatt. Egy 1650-es évekbeli iratból tudjuk, hogy a szüretelők az aszúsze­meket anélkül szedték le Némethi Ferenc várkapitánysága óta, hogy meg­fizették volna az utána járó földesúri adót.276 Eszerint Némethi adóked­vezménnyel támogatta az aszútermelést. Tevékenysége tehát nagyban hozzájárulhatott az akkor még újdonságszámba menő szőlőmúvelési eljá­rás elterjedéséhez. Tokaj eszerint többel tartozik egykori várkapitányának, mint azt eddig feltételezhettük! 274 Forgách 230. 275 Forgách 231. 276 Papp Miklós: A tokaji bor és Európa. In.: Tokaj. Várostörténeti Tanulmányok. I. Szerk.: Bencsik János-Orosz István. Tokaj, 1995. 305—306. 90

Next

/
Thumbnails
Contents