Sárospataki Füzetek 9. (2005)
2005 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Csohány János: Zoványi Jenő (1865-1958)
ZOVÁNYljKNŐ A református egyetemes konventi bíróság ítélete nem vonatkozott Zoványi Jenő állami egyetemi tanári állására, mert az nem tartozott joghatósági körébe. Ekkor a Tiszántúli Református Egyházkerület eltiltotta a hittanhallgatókat Zoványi egyetemi előadásainak hallgatásától. Aki lelkészi oklevelet kívánt szerezni az egyetem teológiai karán kapott végbizonyítvány után, annak egyetemi tanulmányaival párhuzamosan beiratkozott hallgatójának kellett lennie a Tiszántúli Református Egyházkerület Lelkészképző Intézetének. Aki viszont Zoványi Jenő egyetemi óráit hallgatta, az nem lehetett a lelkészképző intézet hallgatója. 1922-ben a kultuszminiszter kényszernyugdíjba helyezte Zoványi Jenőt, mert nem látott más kiutat az előállott fonák helyzetből. A csökkentett összegű nyugdíjra kényszerült tudós 1927-ben jobbnak látta, hogy a fővárosba költözzék. 1958. június 24-én bekövetkezett haláláig Budapesten élt és dolgozott. Az egyetemi oktatás nem vette igénybe idejét ez alatt a harmincegy év alatt. Kutatott, nyomon kísérte a történed szakirodalom alakulását, annak számára elfogadhatadan publikációira szükség esetén megtette észrevételeit. Ezek az észrevételek tőle megszokott érdes és kíméletlen hangnemben, minden finomkodás nélkül történtek, de felvonultatta roppant adatismeretének arzenálját és azt a képességét, amellyel az adatok tömegéből ő rendszert, logikus összefüggéseket alkotott. A gondosan ellenőrzött adatok alapján állapította meg valamiről, hogy az tény-e? Ám, ha megállapította a tényt, akkor ahhoz ragaszkodott és azt érvényre juttatta bárkivel szemben. Több ideje volt a kutatásra, feldolgozásra, hiszen elmaradtak az egyházi vezetőkkel, professzortársakkal vívott késhegyig menő harcai. A publikálásra nyugdíjas évtizedei alatt is volt lehetősége. Talán nem annyi, mintha debreceni egyetemi katedráról tehette volna. Ötvenhét évesen kényszerítették nyugdíjba, hetvenes éveiig terjedhető akü'v másfél évtizedét rabolták el tőle ellenségei. 1945-ben az új rendszer úgy ítélte meg Zoványi Jenő helyzetét, hogy ő az előző politikai rezsim áldozata. Ezért visszahelyezték debreceni egyetemi tanári katedrájára, tekintettel azonban arra, hogy már nyolcvan éves volt és így túl volt az egyetemi tanári nyugdíjkorhatáron, azonnal nyugdíjazták is, de immár teljes nyugdíjjal. 1952-ben a tudományos minősítő bizottság kérése nélkül kandidátusi címet adományozott neki. Ezt azonban nem fogadta el, mondván, hogy ő annál magasabb tudományos fokozaton van. A kandidátusi címmel járó havi tiszteletdíjat postautalványon visszaküldte a feladónak minden hónapban. 1956-ban akadémiai doktori fokozattal tüntették ki. Ezt elfogadta. A Magyar Tudományos Akadémia tagjává azonban nem választották, pedig bőségesen rászolgált volna. Sem a Rákosi-, sem a Kádár rendszernek nem állt érdekében, hogy egy egyháztörténészt, aki ráadásul nem tette magáévá a történelmi materializmus világnézetét, hanem megmaradt „ósdi” pozitivista történetfölfogása mellett, az akadémikusok sorába emeljen. Zoványi Jenő azonban megedződött az élet harcaiban és munkakedvét haláláig nem törte le a méltatlan mellőzés, helyesebben szólva a mellőzések sora. 69