Sárospataki Füzetek 9. (2005)
2005 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Rácsokné Berényi Ilona: A "kegyelem" kérdése Reményik Sándor költészetében
Rácsokné Berényi Ilona követik az átölelő atyai karok, az új ruha (a legszebb), a saru, a gyűrű, a terített asztal, kezdődik az igazi öröm. II. „Mimódon szabadittatom meg minden bűnömtől és nyomorúságomtól.” Reményik „hívőn hiteden” és hitedenkedve hívő életében a megsza- badíttatás örömét kereste, sóvárogta, és sok-sok költeménye tanúskodik róla, hogy meg is találta! Ki az közülünk, akinek szívében zavartalan, folyamatos hömpölygő ez az öröm? Majd ott Őnála, amikor végérvényesen bemehetünk a „mi Urunk örömébe”! Victor János írta valahol: „Isten úgy váltott meg minket, hogy meg fog váltani”! Míg e testben élünk nem lehet zavartalan és teljessé a kegyelemben való örvendezésünk. A tékozló fiúét is hamar megzavarta a nagyobbik testvér értedensége és szeretedensége. E földi hazában úgy vagyunk, ahogy Pál fogalmazta: „noha sírók, mégis örvendezők.” „Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek.” (Máté 5,6) Már itt is újra meg újra feleletet kapunk kérdéseinkre. Betölti Isten szívünket Krisztusban való szabadításának örömével, megvigasztal szomorúságunkban, békességét adja háborúságainkban, reménységét csüggedésünkben, de jönnek az új kérdések, fájdalmak, csalódások, kétségek és háborúságok. Majd ott a mennyei hazában szűnik meg életünk minden fáradtságtól, és töröl le szemünkről minden könnyet Urunk. Hogyan szabadulhatok meg bűnömtől és nyomorúságomtól? Reményik erre a kérdésre is tudta a választ! Verseinek egyértelmű válasza: Jé%us által. Mily sok szép verse is szól Jézusról! Ő nem vallásos költő. Az „önmegváltásnak” írmagja sem fedezhető fel nála. Jézus Krisztusban hisz. Azokban a verseiben is, melyekből alázatosságát idéztem, újra meg újra kicsendült a Megváltóban való hite, de hadd támasszák alá ezt továbbiak is. Talán legismertebb költeménye a Kegyelem. Benne nem nevezi nevén Jézus Krisztust, de amit megírt az a színtiszta evangélium, véres veríték között kiharcolt boldog hitvallása. Minthogy személyes életének fundamentuma a kegyelem volt, így költészetének is. Nem kétséges, hogy ő maga is átment azon a síráson, átkozódáson, imádkozáson, mindazon emberi erőfeszítésen, amivel a nyomorúságban lévő lélek szabadulni próbál a bűn láncaitól. Minden hiába: „.. .a lehetedenség konok falán Zúzod véresre koponyád.” Elalélt, de újrakezdte míg teljes bizonyossággal ráébredt, hogy 18
