Sárospataki Füzetek 9. (2005)
2005 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Rácsokné Berényi Ilona: A "kegyelem" kérdése Reményik Sándor költészetében
A „KEGYELEM” KÉRDÉSE REMÉNYIK SÁNDOR KÖLTÉSZETÉBEN hanem érezhető szeretettel arra inti: mielőtt megszólalnának sokáig csak csendes felvevők legyenek. Gyönyörűen fejezi be: „A nemzedékek őrváltása jő... Én boldog alázattal elmegyek. A legfőbb Leadóra hangolom Megromlott felvevőmet: szívemet.” A bűn és nyomorúság ismeretével és az ezzel szorosan összefüggő alázatossággal kapcsolatban már csak két versét említem, bár költeményeinek tárháza mindig újabbakat és újabbakat kínál. Egyik A Fordító. Szinte maga is átéli azt az alázatos viaskodást, szent birkózást, amelyben Károlyi az Úr előtt küzd azért, hogy magyar nyelvre ültethesse, „megcsendíthesse Isten szép szavát”. O a „Legnagyobbnak fordítója volt” — vallja és érti: „Fordítni annyit tesz, mint meghajolni, Fordítni annyit tesz, mint kötve lenni, Valaki mást, nagyobbat átkarolva” Bár ebben a meghajlásban, szent kötöttségben, megváltónk iránti forró szeretetben kérnénk szent „viaskodásban” az Ige mai üzenetét. Másik verse a Magunkba le. Dr. Imre Lajosnak, a nagyszerű teológiai tanárnak és keresztyén egyéniségnek írta. A „Tékozló fiú” példázatának egyedülálló szava jut eszünkbe: mikor aztán „magába szállt”. (Lukács 15,17) A vers elolvasása közben ez az Ige elevenedik meg szívünkben: „Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak”, (ljános 2,15), mert a világ szeretete ellenségeskedés Istennel: „A külvilág remek világa Te is árva vagy, én is árva.” Az embernek még a legártadanabb szavát is félreértik „Kémek lesznek, Lélegzetünkre is fülelnek.” Ha igazán emberek akarunk lenni és népünknek, magyarságunknak is áldássá, még mélyebbre kell szállnunk a zivatar közepette oda, ahol nem „értetlenség” fogad bennünket a „rögös” érzéki világból, oda „Ahol már csak a Lélek lelkesít — Megyünk, meg nem állunk az Istenig.” Mennyire világos igei felismerés! Ugyanaz, amit Keresztelő János így fogalmazott „Annak növekednie kell, nekem pedig alább szállanom.” (János 3,30) A keresztyén életben a növekedés a magunkba szállásban történik. Ezt 17
