Sárospataki Füzetek 9. (2005)

2005 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Frank Sawyer: A gondviselő félelem

Frank S anyer

lanok vagyunk. Buber megértette, hogy vannak rosszabb dolgok, mint az „Isten félelme”: „Isten távolléte”, vagy Isten akaratának tagadása rosszabb.2

Kányádi nagyon jól megragadja a remény és a félelem bibliai ösz- szetartozását. Az Isten félelme magába foglalja az isteni kegyelemben való részesülést is. Az előző vers Isten sorsunk fölötti szuverenitásával indít. A költő talányosán kérdezi meg, hogy mitől kell félnünk, ha már nincs reménységünk, ugyanakkor ki is egészíti a kérdést: félelmeim és reményeim között valaki kézen fogott. Isten kegyelme (irgalma) jelen van mint „gondviselő félelem”. Ez a tömör kifejezés jól tükrözi az istenfélelem és az isteni gondoskodás paradoxonját. Nem a költő feladata mindezt teológiai szempontból részletesen kifejteni. Teológusok és filozófusok köteteket írtak a gondviselésről, determinizmusról, a gonosz problematikájáról, a reménység és kegyelem egzisztencialista szükségességéről. Kányádi elsöprő erejű versszakokban mutat mindezeknek a mélyére.

Az első strófában tudatja velünk, hogy Isten szuverén. Isten az Úr, hiszen a fák hegyén az isteni hatalom jár, aki adja az életet és a halált: „ki gyújtja s oltja csillagod”. A következő két sor paradoxont fejez ki: „csak az nem fél kit a remény / már végképp magára hagyott”. Az olvasó (hallgató) gondolhatja azt, hogy ez a reménytelenségre utal. A következő két sor azonban továbbra is fenntartja a hit paradox voltát: „én félek még reménykedem / ez a megtartó irgalom”. A vers közepén aztán egyértelművé teszi, hogy itt valóban a hit paradox voltáról van szó: „a gondviselő félelem / kísért eddigi utamon”. Ezt követően a vers nem hoz semmi lényegileg újat, de mindenképpen elmélyíti az ezzel a paradoxonnal kapcsolatos érzéseket: a reményt és a félelmet egyaránt. A harmadik versszak az eljövendő világosság reményét fejezi ki, a negyedik arra emlékeztet, hogy sötét ítélet várhat dolgokra, legalábbis rám. Az ötödik strófa megismétli a remény és a félelem lehetőségét: „mondják hogy maga a remény / mondják maga a félelem”.

A költő egyenlőképpen megtartotta a reményt és a félelmet is, az általa sugallt, egyéni megtapasztalásból fakadó („eddigi utamon”) válasz azonban az, hogy a gondviselés magába foglalja a kegyelmet. A félelemnek vallásos mélysége van ebben a versben. Más versekben politikai félelemre utal. Soha nem áll távol tőle ez a téma. Az Útravaló ének-ben a következőt mondja:

2 Buber 1951-ben tartott előadásokat a Columbia, a Yale, a Princeton és a Chicago egyetemeken a7. „Istenfogyatkozás” témakörben. Ezek később (1952-ben) nyomatatásban is megjelentek, angol nyelven The Eclipse of God, németül pedig Gottesfinstemis címmel.

10