Sárospataki Füzetek 9. (2005)

2005 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Rácsokné Berényi Ilona: A "kegyelem" kérdése Reményik Sándor költészetében

Rácsokné Berényi Ilona

Bűnökkel, bajokkal,

Vándormadarakkal ... percekkel, órákkal, tolvajokkal.”

Torkán akad az ének, szíve elfagy, kihűl. Szeretne szeretni valakit, de szegett szárnyként visszahull a „nagy ölelés vágya”. Irgalomra mozdul keze „A pénz csillan” a koldus kezében, de hiányzik a szív mélysége. Vágyna szóval vigasztalni, de simogatás helyett „koppan a szó hidegen; Nem szűrhettem által a szívemen”. Imájáról ezt vallja:

„Szárazon adom Istennek magam,

Hátha reám bocsátja harmatát,

És kinyílik a kőből egy virág.”

Mintha Dávid zokogását hallaná az ember a 32. vagy az 51. Zsoltárban, olyan mélyről fakadóan, olyan összetört szívből szakadnak fel a bűnbánatnak gyönyörűségesen szép és őszinte szavai:

„Mert bajok vettek engemet körül,

És a bajoknak szere-száma nincsen,

És utolértek az én bűneim,

És bűneim beláthatatlanok,

Hajszálaimmal el nem hullanak,

S elhagyott engem az én szívem is.”

Vétekben foganunk, születünk valahányan. Ezt az állapotot fogalmazza meg csodálatos világos-fájdalmasan. Átragyog rajta a kegyelem leíradanul is, hiszen nélküle nem láthatná sem ő, sem senki más ennek az állapotnak a mélységét. A kegyelem munkálja a vágyat megszabadulni, kőszív helyett hússzívet remélni, a hidegség helyett szeretet. Mint a zsoltáros király es- dekel szíve megújításáért, belőle is felzokog a kérdés:

„Hozzátok vissza az én szívemet, —

Szeretni akarok.”

Tudja, „... szeretet nélkül semmi vagyok.” (lKorinthus 13)

Egy vasárnap harangszóra, bekötött fejű parasztasszony templomba igyekezvén, váratlanul megáll mellette s hangosan felsóhajt: - „Uram Jézus! A rosszakon is könyörülj!” - s már megy is tovább. A költő agyában ott dobol az elhangzott fohász, nem tud szabadulni tőle. Nem véleden, hogy ez a pillanatnyi esemény mellette történt. Ez az ima úgy hat rá:

14