Sárospataki Füzetek 8. (2004)
2004 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Fekete Csaba: Bullinger és hazánk
Fekete Csaba keresztyén szabadságnak a zwingliánus megoldása nem hatott különösebben másokra sem, hiába hivatkoztak rá később időnként, mert nálunk a Buliinger idején Svájcban már meglévő szertartási egységesítés csak négyszáz évvel később sikerült, mikor a reformáció korabeli szertartási hagyományok nagyrészt teljesen elfelejtődtek. Pedig a tarkaságot, a helyenkénti zavaros állapotokat századokig ismételten panaszolták a mi atyáink. A szertartási kérdéseket több cikkely érinti a II. Helvét Hitvallásban. Ennek előzménye, és a magyarországi befogadás útegyengetője volt az a leveleskönyv, amelyet Fehérthóy kérésére elküldött el Bullinger már hat esztendővel Huszár Gál levele előtt. Ezt adta ki Huszár Gál, akinek előszavából tudhatjuk meg azt is, hogy már nyolc évig terjedt országszerte kéziratban Buliinger eme válasza, mielőtt a két évvel korábban nyomtatóműhelyt felállító prédikátor a magyar- országi lelkészeknek küldött leveleskönyvet nyomtatásban terjesztette. O sem tudott arról, hogy a magyar haza távoli végében, a nyugati keresz- tyénség keleti határvonalán ugyancsak 1559-ben (ágendájának másodszori megjelenése évében) Heltai Gáspár szintén közreadta Buliinger leveleskönyvét. Elgondolható, hogy az előbb kézírásban, majd nyomtatásban is terjedő munka milyen mértékben hozzájárult a II. Helvét Hitvallás befogadásához. Ez a könyv a legsajátosabb kapocs Buliinger és a magyar reformáció között, mert nem csak nálunk kövezte ki a recepció útját, hanem Svájcban is hozzájárult ahhoz, hogy Buliinger magánhitvallásából olyan átható munka lett, amelyet az adott történeti pillanatban szerzője sikeresen terjesztett elő hivatalos elfogadásra, becikkelyezésre. Szenei Molnár Albert A zsoltárköltő diák elődei módján viszonyult a reformáció emlékeihez, az öreg Bézával személyesen megismerkedett Molnár Albert már más század és más összefüggések embere, az Paraeus-féle irénizmus képviselője, és szervezőként is előkészítője a puritán kegyességnek. Látván azonban munkáiból, hogy zsoltárköltőnk mi mindent ismert, amit mi már nem tudhatunk, bizonnyal nem túlzás azt vélnünk, tudott arról is, hogy a Kálvin genfi kátéját ismerték Magyarországon, hogy a Tokaj-Tarcali zsinat elfogadta Béza (de Béze) hitvallását, és hogy 1568-ban levélben tudósította Bézát Károlyi Radicsics Gáspár, Hevesi Literati Mihály meg Szikszai Gergely arról, hogy Kálvin és Béza munkáit sokra tartják, valamint Genf, Zürich és Bern után a magyar reformátusok is elfogadták Buliinger hitvallását Szenei Molnár maga is közvetítője volt a pfalzi liturgikus rendnek és felfogásnak, de az ő korában már magától értetődő, hogy barátok és ellenségek helvét hitvallásúnknak tekintenek bennünket. Ez már jóval korábban így volt, egész sor példát találhatunk nyomtatott könyvekben és hivatalos iratokban. Például Melius utóda Károlyi Péter is zürichi hitvalláshoz ragaszkodott, amint ezt az unitáriusok is tudták és hirdették is róla. A reformáció évszázados évfordulója után természetes tehát, hogy Molnár Albert fordításai és kiadványai sorában illesztette a korábban ter14
