Sárospataki Füzetek 8. (2004)

2004 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Fekete Csaba: Bullinger és hazánk

BULLINGER ÉS HAZÁNK

vezett Imádságos könyvecskét, amelyet szintén Buliinger szerkesztett, csaknem egy tucatnyi imádság mellett az ő neve áll (ha a sorozatokat külön számoljuk; de lehetséges, hogy a névtelenek egyik része is tőle eredt) és első kiadása valószínűleg 1584—ból való, de amelynek nem tudunk nyomtatott kiadásáról szerzője életében, és az első feltételezett kiadásból sem maradt példány! 1600-tól ismerhette Szenei Molnár az akkori újraszerkesztett imádságelméletet és imádsággyűjteményt, vagy már jóval korábban is foglalkozott vele. A református imádkozás magyarországi történetében, és az imádkozás elméleti megközelítésében (euchologia) is ott találjuk tehát Buliingert.

Két kérdést érintünk még, visszatérve a Debreceni Református Kollégium homlokzatának a helvét hitvallású voltunkat említő feliratához. Az egyik a teológia szelektív vonása, a másik a hitvallás egyes tételeinek szabados mellőzése.

Hitvallásokat elfogadó atyáink szemlélete és gyakorlata szabadon válogató, theologia ecclectica volt, nem egyetlen irányzathoz ragaszkodott mereven, Meliustól kezdve (aki sűrűn utal Buliinger Dekass^da is) általános volt az, hogy a jónak tartott tételeket és megoldásokat igyekeztek hazánk lehetőségei között helyesen alkalmazni, munkáikba olvasztani. Szegedi Kis István Európaszerte használt, sarktételeket összegző munkáiban szinte mindent készen vett át, és mégis olyan egészet alkotott, amelynek másutt nem volt párja. A Lód communes, a legtudósabb magyar reformátor kézikönyve ismeri, sokszor és jól felhasználja, egészében pedig svájci rendszerben tárja elő különféle forrásokból vett anyagát A szentségekről általában is, azonkívül a keresztség, az úrvacsora méltó és méltatlan evése, világi felsőség, egyes tévelygések, angyalokról szóló részletekben különösen Buliingert követte. Lehet, hogy nem eredeti, sarkított, sokszor nem mutat fel olyan különleges teljesítményeket ez a teológia, mint egyes szerencsésebb nyugati testvéregyház ünnepelt képviselőinek műveiben, de a hazai körülmények között sokban tekintettel volt a környező társadalomra, és amit megfogalmazott, az a török és német közötti történelmi helyzetben igen nyomatékos volt. Azonkívül a sokszor általános vonásokban fogalmazó követelményrendszer (a helyi eltérések ellenére is) megóvta a szakadásoktól, darabokra hullástól, a középkori szerveződést követő, kerületek és egyházmegyék laza szövetségében élő egyháztestet.

Mellőzték atyáink a II. Helvét Hitvallás szertartással és énekléssel kapcsolatos nézetének a szoros követését. A XXVI. fejezet a keresztyén szabadság összefüggésében foglalkozik a szertartásokkal, a XXIII. fejezet 4— 6. pontja pedig közvetlenül arról szól, hogy a könyörgésben, prédikálás- ban, és ahol van, az éneklésben is mértéket kell tartani Mintegy mentegetve saját gyakorlatukat nem tartják elítélendőnek azokat a svájci atyafiak, akiknek „nincs módjuk” éneklésre. Ez nyilvánvalóan részrehajló és mentegető megfogalmazása annak, hogy a zenész Zwingli — erazmista individualizmus és egyes ókori filozófiai nézetek hatására — mindennémű éneklést tilalmazott istentiszteleten, és felekezete csak jóval később volt kény15