Sárospataki Füzetek 8. (2004)

2004 / 1. szám - MÚLTUNK - Molnár Sándor: Néhány fejezet Telkibánya életéből

Molnár Sándor

A következőket lehet tehát elmondani - a teljesség halvány igénye nélkül - az itt használt halotti énekekről, első renden a stílust illetően:

^ Az első és legfontosabb tapasztalat, hogy a legtöbb esetben van egyfajta sirató jellege az énekeknek. Megfigyeltem, hogy micsoda különbség adódik az xm. fejlettebb, nyugati világok és a tőlünk keletre eső területeken élők temetkezési szokásai között. Már óriási a különbség akár a kárpátaljai, falusi református magyarság, és a határokon belül, szintén falun élő magyar reformátusság temetési szokásai között. A falun élő református magyarság megjelölés itt tudatos, mert település szociológiai értelemben is óriási a különbség a városi és a falusi temetkezési szokások között. De nem csak földrajzi és szociológiai vetülete van ennek, hanem idői is. Értem ezalatt, hogy az idő előrehaladtával egyre finomodnak a temetkezési szokások és eljárások. Értve ezalatt, hogy míg régen a sirató jelleg általában dominált, akár a temetési beszédeket, akár az énekeket illetőleg, nem beszélve a temetési liturgiáról (menete, szövege), addig mára ez a jelleg erősen megkopott. Megfigyelésem, hogy a manapság elvétve, nagy ritkán megrendezett torokon már csak az öregebb férfiak énekelnek, és szinte senki sem figyel oda ezeknek a régi rigmusoknak a tartalmára. Holott régen, mennyire fontos volt, és mennyire adtak is rá, hogy mikor melyik éneket használják.

^ Ismét csak általános megfigyelés, hogy sok ének van, amelyik szabályosan megszólaltatja a halottat. Édesanyát, édesapát, gyermeket, általában az elmenőt. Mintegy testamentumot ad az énekíró a halott szájába, örökséget, tanulságot fogalmaz meg az itt maradottak számára, mintegy odaátról tanítva az élőket. Pl: “Kik utánam keseregtek, Most elválok tőletek. Mert megfagylak engem, a halál jégujja, A^ért kell mennem ha^a. Kik éltek, mind meghaltok, Ha eljő végórátok, Hl ne felejtsétek e s^ent igazságot, Mert régen megíratott."

k Szerették használni azokat az énekeket is, amelyek kérdés-felelet formában szólaltatták meg a családot és a gyászolót, kiknek a felvetéseire “válaszol” az énekben a halott. Pl: Hová, hová édesapa című énekben.

A stílust illetően összefoglalásként elmondható, hogy a viszonylag egyszerű nyelvezetű, itt-ott a primitívségig elmenő megfogalmazások jellemzőek a használt énekekre, bár több helyen nagyon szabatos a nyelvezet, leginkább azokban az énekekben, amelyeket a Szilvásúj falvi Anderkó Imre által, a reformáció évszázadában elsőként kiadott, és utánnyomásban sokszor kibocsátott halotti énekeskönyvből valók. Ennek a könyvnek az énekeiben társul a használt forrásokat tekintve leginkább a szép stílus és a bibliai tartalom.

56