Sárospataki Füzetek 8. (2004)

2004 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Donald Bloesch: A gonosz problematikája

A GONOSZ PROBLEMATIKÁJA

Nels Ferré azt az álláspontot képviseli, hogy a gonosznak nincs végső érvényessége. Számára a gonosz valóságos történetileg és egzisztenciálisan, de nem véglegesen. A nemlétet úgy tekind, mint ami a lét szolgálatában áll. A gonosz hozzájárul a jóhoz, és ezért szükséges Isten tervében. A gonosz által válik szabadságunk valóságossá, és általa kerül az ténylegesen Isten indirekt irányítása alá. A bűnre úgy tekint, mint ami „az élet jele és a növekedéshez szükséges előfeltétel.”11 A betegség jele is, de még a betegség is életet jelent. Ezenfelül a bűnt sötét árnyékként látja, mely kiemeli annak az isteni szándéknak a fényességét, hogy O gyermekeivel tökéletes közösségben akar lenni. „Ha nincs bűn, akkor a kegyelemnek nincs jelentése. Ha nincs bűn, akkor a szeretetet nem lehet legteljesebb mélységében látni.”11 12 Úgy tűnik, Ferré a gonoszt és a bűnt többnyire tagadásnak tekinti.

John Hick hasonló álláspontot képvisel A Gonos% és Isten s^eretete13 c. könyvében, bár néha úgy tűnik, hogy az ortodox teológia aggodalmát tükrözi. Leszögezi, hogy a gonosz nem csupán negatív, hanem van „egy rémisztő, pozitív ereje is a világban”. Mégis vallja, hogy a gonoszra szükség van a magasabb szintű jó felismeréséhez, és ezért arra szolgál, hogy hozzájáruljon Isten dicsőségéhez.

Dániel Williams az Isten kegyelme és a% ember reménysége c. könyvében azt a nézetet terjeszti elő, mely szerint a tragédia egy szükségszerű hangjegy Isten szimfóniájában. A tragikus tapasztalat előmozdíthatja az erkölcsi érettséget egyének és egész közösségek számára is. A múlt gonoszsága, mondja, „részt vehet a jelenlegi jó megteremtésében azzal, hogy morális érzékenységünket alkalmassá teszi, és mélyíti életértékelésünket.”14 Isten szabadító munkája maga után vonja „a gonosznak és a veszteségnek egy új jóba, egy magasabb szintű beteljesedésbe való átalakulását.”15 Williams egy folyamatteológia szemszögéből ír.16

A probléma a fenti nézetekben az, hogy a gonosz többé már nem tűnik az Isten akaratával homlokegyenest ellenkezőnek; hanem úgy látják azt (legalább is közülük néhányan), mint ami Isten akaratának egy szükséges terméke. A bűnt inkább pozitív színben látják, az üdvösség kapujaként, nem pedig úgy mint romlottságot vagy gonoszságot, amely isteni haragot és kárhoztatást érdemel. Az emberre már nem úgy tekintenek mint egy dühös Isten kezei között lévő bűnösre (Jonathan Edwards), hanem Isten esendő és tévelygő gyermekének látják, akinek tévedései

11 Nels Ferré, A Theolog for Christian Education (Philadelphia: Westminister, 1967), 179.

12 Nels Ferré, Evil and the Christian Faith (N.Y.: Harper, 1947), 50.

13 John Hick, Evil and the God of hove (N.Y.: Harper, 1966).

14 Daniel Williams, God’s Grace and Man’s Hope (N.Y.: Harper, 1949), 119.

>5 Ibid., 54.

16 Egy későbbi cikkében Williams kissé módosítja álláspontját. Még mindig nélkülözhetetlennek tartja a keresztyén reménységhez azt, hogy Isten szabadító cselekvése nem törli el a veszteséget, hanem „a jelentés egy új szerkezetébe” veszi azt fel. Most mégis azt mondja, hogy a hit nem várja el tőlünk azt a meggyőződést, „hogy minden gonosz megszabadítható”, és hogy szükségszerűen az isteni célt szolgálja. Lásd a „Tragedy and the Christian Eschatology” c. írását az Encounter e.. folyóiratban, XXIV.évf., 1 (Tél, 1963), 61-67.

39