Sárospataki Füzetek 8. (2004)
2004 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Frank Sawyer: Valláspszichológia
Valláspszichológia Ahol a vallás domináns és ahol az emberek nagyon vallásosak, ott rá kell kérdeznünk, hogy egészséges vagy beteges (patológiás) vallásosságról van-e szó. Nagy a veszélye annak, hogy „a kegyesség látszatát megőrzik ugyan, de annak az erejét megtagadják”. (2 Timóteus 3:5) Az egészséges vallásosság mérésének egyik módja az, hogy a vallásos könnyelműség és vallásos fanatizmus szélsőségeire kérdezünk rá. A vallásos könnyelműség azt jelenti, hogy egyáltalán nem tarjuk fontosnak Istent, a vallást vagy a hitet. Ez egyfajta patológiás jelenség, mely tagadja az örökkévaló kérdését. Ennek ellenkezője a vallási fanatizmus, mely saját nézeteinket teszi istenivé. Azok a vallási nézetek, melyek túlságosan hu- manisztikusak (antropocentrikusak) hajlamosak annak dicsőségét hangsúlyozni, amit mi vagyunk képesek véghezvinni, de kétségek között hagynak afelől, amit nem vagyunk képesek megtenni, illetve a halál elkerülhetetlensége felől. Azok a vallásos nézetek, amelyek túlságosan a tanok ízekre szedésére és a végtelenről adott magasabb kijelentésekre összpontosítanak (skolaszticizmus és gnoszticizmus), elvonhatják figyelmünket azokról a nagy lehetőségekről, amelyek Isten akaratának cselekvésére adattak a mindennapi életben. Általánosságban megállapíthatjuk, hogy az egészséges vallásosság egyensúlyt talál kontroll és szabadság között.9 Ha nincsenek szabályozó irányelveink, elveszünk saját céljaink között és nem tartozunk elszámolással mások felé. Ha viszont nem vagyunk szabadok, törvényeskedővé válunk abban, mit kíván tőlünk a hit, vagy túlságosan függőhelyzetbe kerülünk vallási vezetőinktől. Egy másik módja az erre való rákérdezésnek az, ha megnézzük az önértékeléssel kapcsolatos vallási képzeteket. Az a vallás, amelyik bűntudatot ébreszt bennünk a megbocsátás reménysége nélkül, túlságosan negatív képet fest Isten kegyelméről és önértékelésünkről. Az a vallás, amelyik túlságosan messzire megy a másik irányba, túlzottan gőgössé tesz a hitben és túlbecsüli értékünket Isten és a világ előtt. Egyik formája az egészségtelen vallásosságnak a túlhangsúlyozott dogmatizmus. A túlzottan dogmatikus személyiség szűklátókörű és túlságosan klisékre támaszkodik, amelyek nem jelentenek kihívást az illető hitének. Mindig bátorító arra gondolni, hogy Isten az én oldalamon áll és nem mondhatsz nekem ellent, mivel nem mondhatsz ellent Istennek. Ateisták és más ideológusok is lehetnek gyakran nagyon dogmatikusak. Megoldásra váró feladat a keresztyén és a rendszeres teológia számára, hogy egyértelművé tegye: az evangélium kincse cserépedényekben van elrejtve (2Korinthus 4:7). Ahogyan hordozzuk, őrizzük, formáljuk és megéljük az evangéliumot, az nemcsak dogmatikai képlet. A hit és a doktrína tapasztalaton alapszik. Éppen ezért nem szabad szűk látókörűen gondolkodnunk, hanem nyitottnak kell lennünk Isten Lelkének vezetésére a naponta jelentkező új helyzetekben. 9 Vö.: Francis J. White, „Religious Health and Pathology”, 17.fej. in: Benner, lm. 27