Sárospataki Füzetek 8. (2004)

2004 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Kádár Ferenc: A lelkészi hivatás

A LELKÉSZI HIVATÁS 4./ Fontos a lelkészt hivatás funkáonális vizsgálata! Lange az újkori gyakor­lati teológia nagy ellentétpárját — Amt-Dienst, office-service, hivatal­szolgálat — szembesíti egymással. Az igehirdetés funkcióját az Ige szolgá­latának kifejezésével írja körül, s ezt a kifejezést használja a „hivatal” el­lentéteként. Utal az újszövetségi kutatás eredményére, mely szerint az Ige szolgálata az újszövetségi egyházban mindenütt konstitutív, alkotó szere­pet tölt be18. Az 1. pontban beszéltünk arról, hogy mennyire fontos a lelkészi hiva­tást önmagában is vizsgálni, most viszont azt kell hangsúlyoznunk, hogy a funkcionális, a szolgálati ágak szerinti vizsgálódásnak is folyamatosnak kell lennie. Az, ami az egyházban történik, nem az emberi funkciók, szol­gálatok függvénye, Isten mégis ezek által az eszközök által kíván munkál­kodni. Az Ige szolgálata olyan feladat, amelyhez ígéret kapcsolódik19. Nem önmaga az igehirdető, nem önmaga a lelkipásztor a fontos, ha­nem amit tesz; s ez azért van így, mert a lelkészi funkcióban van elrejtve az a lehetőség, hogy Isten munkálkodik. Mi tehát a feladata a lelkészi hivatásban állónak? Az Ige továbbadása. Ez tőle független valóság — ver­bum externum —, mégis igénybe veszi az ő személyét is. Az Ige hirdetőjé­nek a magyarázó és a tanú munkáját kell végeznie. Képesnek kell lennie az eredményes kommunikációra, más szavakkal: le kell tudnia fordítani az üzenetet a hallgató nyelvére, az itt és most helyzetre, „...az Ige szolgála­ta mindig a szituáció és a tradíció között történik”20. Lange hangsúlyt tesz — a hívők egyetemes papsága értelmében — arra, hogy a lelkipásztor fontos szolgálata az, hogy a gyülekezet tagjai, a laikusok is a lelkészi hivatás ré­szeseivé váljanak. A lelkésznek a maga által végzett munkára, az Ige szol­gálatára munkatársakat kell gyűjtenie és képeznie, tulajdonképpen a lelki- pásztorok lelkipásztorává kell lennie21. Ez nem teszi szükségtelenné az ő speciális munkáját, de megmenti attól, hogy magányos farkasként, vagy a terheket egyedül hordozó atlaszként éljen a gyülekezetben. Lange hosszan értekezik a lelkészi hivatás nehézségeiről, konfliktusai­ról és a vele szembeni elvárásokról. A megoldásnak itt kisebb teret hagy. Feltáró gondolatait továbbgondolva meg kell fogalmaznunk, hogy a gya­korlati teológiának folyamatos tevékenysége kell, hogy legyen az egyházi, illetve a lelkipásztori szolgálatok teológiájának tisztázása. Az, hogy a lelki- pásztor liturgiát vezet, igehirdetést, katekézist, pásztori szolgálatot végez, az nem az ő munkája. E szolgálatok eredője a Szentháromság Istenben van. Az ő akaratának megértése alapján22 lehet és kell az Ige szolgálata 18 Lange: i.m. 108.O. 19 Lange: i.m. 11 Ok. 20 Lange: i.m. 113.o. 21 Lange: i.m. 136.o. 22 vö.: Boross: i.m.85.o. 111

Next

/
Thumbnails
Contents