Sárospataki Füzetek 8. (2004)
2004 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Enghy Sándor: Halál, feltámadás, örök élet az Ószövetségben
Enghy Sándor apokaliptika történelemszemlélete szerint bizonyos volt ennek a gonosz által uralt világnak a pusztulása és Jahve által történő újjáteremtése, mely egyben majd az O igazságának győzelmét, a jók megjutalmazását, a gonoszok méltó büntetését jelenti. Mivel Isten igazsága a történelemben nem lett nyilvánvalóvá a szenvedések között, ezért a jók jutalmazása és a bűnösök büntetése csak a túlvilágon, a mennyben, Istennél, vagy az új földön volt várható. Sokak szerint csak ezek között a viszonyok között ölthetett testet a halálon túlmutató reménység az Ószövetségben, mindez pedig fejlődés40 eredménye, a feltámadás pedig a vértanúság problémájának megoldása volt. A fejlődés során a kezdeti posztmortális reménység irreális képe lett realisztikus tapasztalatra építő bizalommá, mely a feltámadás reménységben fogalmazódott meg. Van, aki41 arra a kérdésre, hogy miért jelenik meg későn Izraelben a feltámadás, a következő választ adja: Izraelnek belülről kellett erre megérnie. Van ebben igazság, mint ahogy abban is, hogy a fogság és a Makkabeus harcok fokozottan tették szükségessé Jahve Úrként való megjelenését, s ennek jele volt a feltámadás, mint halál feletti uralmának bizonyítéka. Ezek a körülmények azonban semmiképpen nem jelentik azt, hogy Izrael csak a fogság után ismerte meg a feltámadást, és a feltámadás csak fogság utáni gondolat. Csak részben igaz ugyanis az a megállapítás, hogy a feltámadás megjelenése egy űrt töltött be Jahve népe életében a halál problémáján belül, hiszen Jahve kezdettől fogva élet halál egyetlen ura volt népe számára még akkor is, ha ennek szó szerinti megfogalmazása nem mindig a feltámadás terminológiájával történt. A misztériumok sem mondták ki mindig szavakkal azt, ami természetes volt. Nem helytálló az a vélekedés, hogy Izrael Kánaántól, vagy a környező vallásokból vette át a feltámadás hitét. Legfeljebb a kifejezés eszközeit. Izraelnek kezdettől fogva természetes volt, hogy Jahve az élet és halál egyetlen ura. Jahve mellett Izraelnek semmi gondot nem jelentett a halál, mert Ő arra is megoldás volt. Egész más kérdés, hogy az idegen vallásokkal szemben meg kellett fogalmaznia a maga hitét, de nem azért, mert náluk ismerte meg, mi az a feltámadás. Velük szemben fogalmazta meg a maga hitét, amikor arra szükség volt. Környezetének Izrael nem a feltámadás gondolatát köszönheti, hanem legfeljebb a feltámadás üzenete megfogalmazásának kifejező eszközöket. Erre nézve pedig az a csodálatos, hogy mit tudott megfogalmazni bizonyos helyzetekben, vagy még inkább: Jahve hogy tudta felhasználni népét azok között a körülmények között az élet, a halál, az örök élet, a feltámadás üzenetének hirdetésében. Jahve halál feletti hatalma nem csak a fogság korában lett nyilvánvalóvá Izrael számára, s emellett az igaz szenvedése és az individualizálódás gondolata sem érv. Izrael életének megvolt a maga nyomorúsága IV. Antiochus Epiphanes előtt is, melyben csak Jahve mindenek felett 40 WÄCHTER Der Tod im Alten Testement i. m. 194. old. 41 BAUMGARTNER Der Auferstehungsglaube im Alten Orient i. m. 145. old. 92
