Sárospataki Füzetek 8. (2004)
2004 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Frank Sawyer: Keresztyén politikai etika Augustinus Luther, Kálvin és Kuyper
Keresztyén politikai etika a kultúrát, ugyanakkor a kultúrának is nagy autonómiája van. Kálvin elképzelése szerint a kultúrát közvetlenül az Istennek való engedelmesség által kell megreformálni. Kálvin jó kiindulópontokat sorakoztat fel, melyeket azonban óvatosan kell felhasználni. Látta, hogy Isten „általános kegyelme” sok kialakítani való jónak ad helyet a kultúrában. Az egész életet teonomikusan fogta fel, tehát az egész életet Isten törvénye alatt kell élni. Többször is úgy beszél Istenről mint a nagy Építészről, aki struktúrákat és irányvonalakat adott teremtésének. A teremtésrend jó és szép, még akkor is, ha a bűn annyi fájdalmas következményét érzékeljük. Luther nagy „teológiai forradalmat” csinált azzal, amikor a „szent elhívás” régi egyházi felfogását kiemelte a kolostorok világából, és az egyház és a társadalom struktúráira akarta azt alkalmazni. Ezért kerül a kálvinizmus mindig a hit és a kultúra viszonyának transzformációs felfogásán belülre — egy ilyen álláspont minden lehetséges jó és rossz tulajdonságával. Több veszélye is van minden kultúrával foglalkozó teóriának, beleértve a vallásos nézeteket is. Lutherről például azt állítják, hogy tágabb teret engedett a kultúra semlegességének, ugyanakkor a hitről inkább úgy beszélt, mint ami inkább csak az egyénre van hatással és nem beszél eleget a társadalmi struktúrák megváltoztatásáról. Kálvinról viszont azt állítják, hogy erőteljesebb átformáló elképzelése volt a társadalomra nézve, de ez is átmehet egy a vallás nevében elkövetett rosszfajta elnyomásba, mely azt gondolja magáról, hogy nála vannak a társadalmi problémákra a megoldások. Kuyper és a pluralista társadalom Már láttuk, hogyan hullott szét a „corpus christianunT berendezkedés különösen Észak-Európában, és hogy az új berendezkedés a „cuius regio, eius religio” lett. A cél az volt, hogy minden nyugat-európai országnak legyen egy uralkodó államegyháza, akár római katolikus, akár lutheránus vagy kálvinista. Ez az elképzelés azonban idejétmúltnak tűnt, mivel a kisebbség mindenhol vallásszabadságot követelt. Azok, akik vallási többségben voltak egy országban, lehet hogy egy másik országban kisebbségben voltak. így tehát amit a szabadság és az igazságosság egyértelműen megkíván (nevezetesen a toleranciát), azt át kellett vinni a gyakorlatba, a törvények és az egyéni vélemény szintjén egyaránt (az előítéleteken változtatni kellett). Másképpen fogalmazva: a keresztyéneknek fel kellett hagyniuk azzal, hogy karddal és inkvizíciós stratégiákkal harcoljanak egymás ellen. Szerencsére kezdett tért hódítani egy ilyen pluralitásnak az elfogadása. Ennek több oka volt: 1) az alapvető érv az volt, hogy a lelki háborút nem szabad karddal vívni, hanem Isten fegyverzetével (Efezus 6:10-18); 2) a szabadságnak és az igazságosságnak a tolerancia és a békesség törvényeire van szüksége; 3) a reneszánsz, a reformáció és a felvilágosodás mozgalmai egyre többet beszéltek a lelkiismereti szabadságról és kezdték érzékelni egy pluralista társadalom lehetséges voltát. 57
