Sárospataki Füzetek 8. (2004)
2004 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Frank Sawyer: Keresztyén politikai etika Augustinus Luther, Kálvin és Kuyper
Frank Sawyer életét és munkáját Istennek. Nehéz nem észrevenni egyfajta maximalista személyiség ideálját a kálvinista teológiában. A munkának vallásos jellege van, a vallás pedig áldozatot kíván. Állítólag voltak olyan kálvinisták, akik Istennek való szolgálatukkal próbálták igazolni kiválasztottságukat. Tehát hit által igazulunk meg, de ezt cselekedeteinkkel próbáljuk igazolni. Jusson eszünkbe ez az irónia hét napon át dolgozó lelkipásztorként is! Vagy amikor feleségünk azt mondja rólunk — amit néhány sárospataki professzorról is el lehetne mondani: soha nem látok belőle többet az íróasztal fölé hajló tarkójánál. Vagy: amikor itthon van, a gondolatai „kilométerekre” járnak, az előadásaival van elfoglalva. Szociológusok szerint ez inkább jellemző a kálvinistákra, mint a lutheránusokra. Még akkor is, ha munkaetikája maximalista, a kálvinista meggyőződés nem kapitalista — mondja Biéler.30 Weber azért jutott olyan következtetésekre, mert a 18. századi protestantizmust tanulmányozta, és nem az eredeti Kálvint. Kálvin maga sokszor figyelmeztetett, nehogy a kapitalista vállalkozás és a kapzsiság rabszolgáivá váljunk. Knudsen: a kálvinizmus mint kulturális erő Mint minden filozófiának, ideológiának és kulturális nézetnek, a kálvi- nizmusnak is vannak jobb és rosszabb megnyilvánulásai. Niebuhr szerint egyik legrosszabb irányultsága az, hogy „szeparatista és elfojtó jelleg a velejárója, sokkal határozottabban, mint a lutheránusoknak”.31 Kálvinistákként ezt nem tagadnunk kell, hanem változtatnunk kell rajta: ecclesia reformata semper reformanda. Szerencsére ennél többet is mondhatunk. Robert Knudsen, aki teológiát tanított az Egyesült Államokban (Westminster Theological Seminary, Philadeplhia) írt egy cikket a kálvinizmus- ról mint kulturális erőről. Megfigyelte, hogy Kálvin pozitívan viszonyult a kultúrához, kétségtelenül részben azért, mert maga is humán műveltséget szerzett. Értékelte a tudományokat, és úgy gondolta, hogy az igazságra vezérlő isteni útmutatás részei voltak, és nem szabad azokat szekularizálni úgy, hogy elválasztjuk a tudományt a hittől.32 Tudomány és hit működhetnek együtt. Azért van ez így, mert Kálvin Isten szuverenitásából indul ki, és abból, hogy minden igazságot és kultúrát coram Deo kell megélni. Amiről Luther inkább intuitívan beszél, azt Kálvin inkább szisztematikusan kidolgozza. Kálvin nagymértékben túlad a természet és kegyelem régi dualizmusán. Luther különösen az életünkben végbemenő isteni lelki munkálkodás belső szférájáról és a világi, illetve kulturális rendszerek külső szférájáról beszélt. Úgy gondolta, hogy a hit erőteljesen befolyásolja 30 Biéler, 61. 31 Niebuhr, 218. 32 Robert D. Knudsen, „Calvinism as a Cultural Force”, in W. Stanford Reid, szerk., John Calvin: His Influence in the Western World (Grand Rapids: Zondervan, 1982). Knudsen, 16., idézi Kálvint, akik szerint a tudományt nem szabad elválasztani a vallástól: non debere distrahi a religione scientiam. 56
