Sárospataki Füzetek 8. (2004)
2004 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Frank Sawyer: Keresztyén politikai etika Augustinus Luther, Kálvin és Kuyper
Frank Sawyer ez nem szól másról, minthogy a pénzből még több pénzt csináljunk. Nem ellenezte az üzletet és a tőkebefektetést. Gyakran dicsérik azért, hogy segített az élet gazdasági oldalát fellendíteni. Kálvin után a gazdasági hatalom és a nemzetközi kereskedelem egyre inkább elszakadt keresztyén etikától, olyannyira hogy gyakran hangzik el a megállapítás: a szekularizált kálvinizmus erkölcs nélküli kapitalizmusba fordult át. André Biéler: Kálvin szociális humanizmusa Biéler gyülekezeti lelkipásztor és a Genfi Egyetem előadója volt, aki Kálvin társadalmi és gazdasági gondolkodásáról írt. Szerinte Kálvin háromféleképpen képzeli el a keresztyén ember politikai szerepvállalását: 1) egyéni részvétel az egyházban és a keresztyén közösségben a társadalmon belül; 2) részvétel pozitív politikai tevékenységekben, és kísérlet arra, hogy törvényes és intézményes eszközökkel szociális fejlődést lehessen elérni; 3) szembefordulás az állammal, amikor az azt várja el tőlünk, hogy az Evangéliummal ellentétesen gondolkodjunk és cselekedjünk.27 Kálvin szerint a munka áldás, ha Isten dicsőségére végezzük, de fájdalom, aggodalom, igazságtalanság és elnyomás forrása, ha nem Istent és a felebarátot szolgálja. Fontosnak tartotta, hogy vasárnap figyelmünket Istenre fordítsuk, hogy aztán egész héten Isten munkáját végezhessük, hiszen Isten az, aki rajtunk keresztül munkálkodik. Nem szabad lustálkodnunk, hanem dolgoznunk kell azért, hogy Isten kedvében járjunk és másokat szolgáljunk. A pénzről mint Isten gondviselésének eszközéről beszélt: a pénz lehet áldás. Ugyanakkor próbára is tesz bennünket: Isten megítéli hűségünket aszerint, hogy mihez kezdünk vagyonúnkkal és lehetőségeinkkel. Ha van vagyonunk, arra van elhívásunk, hogy másokat szolgáljunk vele. Kálvin azt is tudta, hogy a pénzt és a hatalmat gyakran használják mások elnyomására és gazdasági zűrzavar teremtésére. Ezt érti a Biblia a „Mammon”- on. A Krisztussal való közösség a javak újraelosztását vonja magával, ahogyan az az ősgyülekezetben is megvalósult. Kálvin egyáltalán nem ellenzi a magántulajdont, de hangsúlyozza a tulajdon szociális szolgálatát, mely nem lehet a közjó kárára. Kálvin ezért felújította a diakónusok tisztségét az egyházban: Genfben ispotályt hoztak létre, megszervezték az idősek és a betegek gondozását. Kálvin igehirdetéseiben élesen kikelt a kapzsiság és a vagyon kizárólag egyéni fényűzésre való felhasználása ellen. Azt mondta, hogy bár a magántulajdon áldás, nem szabad mások kárára vagy mások kisemmizése révén szert tenni rá. Nem szűnt meg hangsúlyozni az egész közösség szükségleteit. O maga szerényen élt. Hangsúlyozta továbbá, hogy a kormányzat feladata a szegények és más szükségben lévők segélyezésének megszervezése. 27 André Biéler, The Sodal Humanism of Calvin (Virginia: John Knox Press, 1964), 25-6. 54
