Sárospataki Füzetek 7. (2003)

2003 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Novák István: Egyháztársadalmunk - Kísérlet egyfajta egyházszociológiai "látlelet" felvételére

ca Sárospataki Füzetek 2003/1 so

Aligha igazolható felfogás lenne, ha egyháztársadalmunk ezt az itt vázolt képét valamiféle egységes és szilárd rajzolatként fognánk fel. A kép — a dolog, mert a társadalom tagjainak itt is megmutatkozó különbözőségéből eredő természete szerint — töredezett, változatos és korántsem meghatározó jellegű. Annyiban mindenesetre az, hogy egyháztársadalmunk egy — kisebbségi — részének arculatát ténylegesen mutatja. A többségre viszont nem jellemző. Utóbbinál a világi társadalomnak az a szemlélete mérvadó, amely életviteli tételként vallja, hogy „alkalmazkodni kell a követelményekhez, mint a dagasztott tészta a tepsihez.”1

Vonzások — taszítások — jövőszolgálat

1. A társadalom — bármelyik változatát nézzük is — korántsem valamiféle múzeum vagy panoptikum. Ellenkezőleg: állandó és folyamatos mozgások, változások — olykor robbanások — területe. Tényezői — mind egyenként, mind tömegükben — szünet nélküli vonzásokkal és taszításokkal terhesen tanúsítják azt a sajátos életet, amely adott társadalomban adott időpontban szükségképpen jellemző és jellegzetes. Ez a felismerés — mintegy törvényszerűség jellegével — az egyházi és világi társadalom viszonyára is érvényes. Mindkettőben — egymás ellen irányulóan — működnek azok az erők, amelyek kölcsönös vonzásokban és taszításokban mutatkoznak. Mindkét oldalról azzal az aligha tagadhatadan igénnyel, hogy hatásaikat a másik ne csak tudomásul vegye, hanem azokat alkalmazza, mi több: szolgálja. Az egyháztársadalom oldaláról kétféle módon: védekezéssel és támadással.

Ez a védekezés itt szükségképpeni és létfontosságú. Mert a „kétfedelű” társadalom világi oldaláról folyamatos — bár változó intenzitású — fenyegetettség fonja körül a benne létező egyháztársadalmat. Nem minden esetben és nem törvényszerű jelleggel, valamiféle célzatosságtól vagy szándékos rosszakarótól vezetetten — olykor persze ilyen irányultsággal is — hanem pusztán a luciferi fogalmazást tükrözve: „Nem adhatok mást, csak mi lényegem.”1 2 Minden olyan felfogás, amely a védekezés szükségességét akár lekicsinyli, akár egyáltalában

1 Sütő András: Anyám könnyű álmot Ígér. Bukarest 1972. 121.

2 Madách Imre: Az ember tragédiája. 1. szín.

80 70 03