Sárospataki Füzetek 7. (2003)

2003 / 2. szám - MÚLTUNK - Molnár Sándor: Néhány fejezet Telkibánya vallási életéből

Néhány fejezet Telkibánya vallási életéből

Csendes temető, fogadj be hát szívesen engem.

Ha álmom nyugodni kebeledre fekszem, Ha álmom nyugodni kebledre fekszem. Dallam: 370. dicséret jövel Sszentlélek Úristen

Hová, hová édesapa?

Hamar van még menned haza.

Maradj méggyermekid között,

Őrködjél lépteik fölött.

Hiszen, ha még most elhagy ád,

Hol lelnek oly édesapát,

Ki viseli majd gondjukat,

Ki védni fogja majd pártjokat,

Jer vissza még, maradj övék.

Hagyjátok a keserveket,

Tovább maradni nem lehet.

Maradnék én, de hasztalan,

Elet fáklyám aludva van.

De jön, óh kedves gyermekek,

Engem menni engedjetek,

A sír, mely fed, könnyű legen,

Mely rideg hantja alá temet,

Jó éjszakát, jó éjszakát.

Dallam: 370. dicséret Jövel Szentlélek Úristen

Hová, hová ifjú anya,

Hamar van még menned haza.

Maradj méggyermekid között,

Őrködjél lépteik fölött.

Hiszen ha még most elhagyád,

Hol lelnek ők édesanyát,

Ki viseli majd gondjokat,

Ki védnifogja majd pártjokat,

Jer vissza még, maradj övék

Isten veled, megnyugszunk hát,

Pihenj békén, jó éjszakát.

Te pedig, óh égi Atyánk,

Áraszd gondviselésed ránk,

Ha búbánattal látogatsz,

Keserűpohárt osztogatsz Te oszlasd el a felleget,

Mely a szívükre nehezedett,

Nyújtsd feléjük védő kezed.

Dallam: 'Forró sóhajtások

Hull, hull a lomb az ősz szelétől,

Sárgulva hull hervadt tájra;

Fáradt felhő síró szeméből Sűrű zfp0r ömlik rája.

Sárgul lomb lől az élet fáján,

Hehullottál aggott társunk,

Púnknak ködje felhőre válván,

Zápor lett a könnyhullatásunk.

Fúj, fúj a szél, búsan zörögnek A fák kifosztott ágai,

Meg-meghajolva fáznak, nyögnek,

Óh, mily nagyok fájdalmai!

Szívünket is űzi, szaggatja Elmúlásod hideg szele,

Á míg ajkunk neved sóhajtja,

Telkünk fázik, borong bele.

Dúlj, dúlj te őszj Temesd a tájat!

Küldd rá sírásód, a telet!

Sírod, sírásód mit sem árthat:

Eljő a nyíló kikelet.

Bátran dőlhetsz sírod ölére Te is, tisztes, agg barátunk,

Tavaszfuvaíl sivár telére:

Újraéledsz! Viszontlátunk!

Dallam: 23. zgoltáv Mz Úr énnékem őrizőpásztorom

Ide tértem a hóttak hazájába.

Testem tegyétek megásott síromba.

Hadd legek porrá, mert abból vétettem, Itten veszély már nem árthat énnékem. Csendesen alszom, mert sírhalom fedez Sírom felett csak a szellő lengedez

Nincs már szívemnek semmi félelme, Csendesen alkatom sírom mélyébe',

A földi yötrelmektől már ment vágok, Almom nem zavarják, boldog vágok. 1

1 Dallam in: Novák Lajos im. p: 33.

133